Család

Pornóhirdetések kerültek a gyerekeknek szóló androidos játékokba

Összesen 63 alkalmazásban találták meg a kódot, volt olyan app, amelyet több százezer alkalommal töltöttek le.

Új rosszindulatú kódot fedezett fel a Check Point biztonsági cég 63 olyan játékban, amelyeket a Google Play áruházból lehetett letölteni. Az AdultSwine nevű kód az alkalmazásokban volt elrejtve, és pornográf hirdetéseket dobott fel a játék vagy app használata során – írja a Hvg.hu.

A cég szerint elsősorban a gyerekek által kedvelt alkalmazásokat érintette a probléma. A Google szerint viszont az appok az általános közönségnek szóltak, mivel nem kerültek be a családok számára tervezett programba.

Kiderült, hogy az AdultSwine már tavaly november óta működik, és a pornóhirdetések mellett hamis biztonsági alkalmazás telepítésére és fizetős szolgáltatások megvásárlására veszi rá a felhasználókat.

A Google már ki is vette az áruházából az érintett appokat, a fejlesztőket pedig letiltották. Akik telepítették az alkalmazásokat, azoknak figyelmeztetést küldtek. Volt olyan app, amelyet több százezerszer letöltöttek.

Az alkalmazások listáját itt nézheted meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top