nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Család
Mióta elváltunk, én lakom a gyerekkel az egyik szobában, a másikban a férjem a barátnőjével

Mióta elváltunk, én lakom a gyerekkel az egyik szobában, a másikban a férjem a barátnőjével

Ha két ember elválik, attól még a közös gyerekekkel mindkettőjüknek kell foglalkozniuk. Az anyák a legtöbb esetben ezt teljesen természetesnek tartják, hiszen a gyerekek eleve velük nőnek fel. És vannak olyan esetek, amikor a gyerekek az apjukkal akarnak maradni. Nagyon sok rendes apa van, aki tényleg mindent megtesz a gyerekéért, és vannak olyanok, akik önmagukat helyezik az első helyre, nem törődve azzal, hogy a gyerekek szenvednek ebben a helyzetben.
Sz.N.
f Ajánlom

Az alábbi történeteket az élet írta, és akik jártak már hasonló cipőben, pontosan látni is fogják ezt, hiszen velük is megtörtént. Vagy valami egészen hasonlót éltek át, miután elváltak. Vagy szerencsések voltak, és minden a lehető legjobban alakult. És mielőtt még bárki azzal vádolna minket, hogy férfigyűlölők vagyunk, akkor előre leszögezem, szó sincs ilyesmiről. Minden apának pont ugyanannyi joga van ahhoz, hogy törődjön a gyerekével, szeresse őt, mint egy anyának. Sőt, ez a kötelessége! És természetesen vannak is ilyen apák, az első történet főhőse is bebizonyította, hogy remekül nevel gyereket, szilárd támasza egyedül is a családjának.

Nemrégiben taxival mentem haza, egy állati szimpatikus pasi volt a sofőr, szakállas, csendes férfi. Mivel én nem szeretek némán utazni, ezért elkezdtünk beszélgetni, és töredelmesen bevallom, annyira érdekes volt, ahogyan elmesélte az életét, hogy egészen hazáig vitettem magam. Pedig eredetileg csak a Széll Kálmán térig akartam menni, spórolás céljából, de végül inkább fizettem többet.

Fotó: imdb

„Már nagyok voltak a gyerekeink, amikor a feleségem elém állt, és bevallotta, hogy szerelmes. Akkoriban éppen nagyon spirituális volt, és belehabarodott egy sámánba. Én egy nagyon higgadt pasi vagyok, rövid gondolkodás után azt mondtam, hogy nyugodtan érezze jól magát, legyen együtt azzal a férfival, amikor csak akar, de ne rúgjuk fel az életünket. A fiam már főiskolás volt ekkor, a lányom pedig középiskolás, nemrégiben újítottuk fel teljesen a lakásunkat, vettünk egy vidéki házat, amit egyébként a feleségem szeretett volna nagyon, szóval úgy gondoltam, hogy egyelőre ez lesz a legbölcsebb megoldás. Hozzáteszem, én nem csaltam meg soha a feleségemet, tehát nem arról volt szó, hogy nekem is volt szeretőm, akivel elszórakoztam volna addig, míg ő pasizik. A feleségem nem hallgatott rám, ő el akart költözni a szeretőjéhez, és vele akart élni. Egy idő után azt mondtam, hogy csinálja, én nem rimánkodom neki tovább. Leültünk a gyerekekkel, elmondtuk, hogy mi a helyzet, de nekik eszük ágában sem volt az anyjukkal menni, nem akartak egy idegen férfi házában élni. A feleségem ezt hallva sem gondolta meg magát, elköltözött. Néhány hét elteltével pedig úgy döntöttem, hogy én pedig elválok, de előtte megkérdeztem a gyerekeim véleményét is erről, akik azt mondták, hogy ők sem tennének másként hasonló helyzetben, viszont ők továbbra is szeretnének velem maradni. Az anyjukkal eleinte szóba sem akartak állni, de néhány hónap után megelégeltem ezt az állapotot, és meghívtam az anyjukat hozzánk, és a lelkükre beszéltem. Azóta legalább van kapcsolatuk, leginkább a volt feleségem jön hozzánk, és akkor találkoznak. Néhány hónap elteltével sírva felhívott a volt nejem, hogy szeretne visszajönni hozzám, és akkor én gondolkodóba estem. Végül arra jutottam, hogy én ezt nem akarom, és megkérdeztem a gyerekeimet, hogy mit gondolnak a dologról, legnagyobb meglepetésemre ők is velem értettek egyet. Hogy most mi a helyzet? A volt nejem él a sámánnal, nem túl boldogan, rendszeresen jön hozzánk, mi pedig tök jóban vagyunk vele, a gyerekeket és engem is beleértve. A válás után másfél évvel lett egy helyes, kedves barátnőm, aki sok időt tölt nálam. A gyerekeim azóta felnőttek, de eszük ágában sincs elköltözni, szeretnek velem élni, már sokszor nálunk alszik a barátjuk, barátnőjük is. És nem, nem bántam meg egy percre sem, hogy elváltam. A volt feleségem nagyon boldogtalan, ennek egyáltalán nem örülök, mert szeretem mint embert, de jobb ez az élet nekem, mint a régi volt.”

A legjobb barátnőm évekkel ezelőtt vált el két kicsi gyerekkel. Az indok sablonos, a férje rommá csalta, neki pedig elege lett. A házasságuk évei alatt is apának mindig akadt hetente háromszor-négyszer esti programja, hol egy kihagyhatatlan focimeccs vagy egy hirtelen jött utazás, sportolás, szóval nem volt ideje a gyerekeivel foglalkozni, amikor pedig otthon volt, akkor mindig túl fáradt volt ahhoz, hogy játsszon velük, így a két kicsi mindig az anyjukra maradt. Hogy önző volt-e? Nem vitás. A barátnőm azt hitte, ha elválnak, akkor egy kicsit megváltozik ez a helyzet, legalább akkor figyel majd a gyerekekre a volt férje, amikor velük van, és abban a kicsi időben minőségi apa lesz. Tévedett.

„Eleinte azt csinálta a gyerekekkel, hogy elvitte őket az anyósomhoz, majd értük ment este, egyáltalán nem akarta őket két napra még kéthetente sem, arra hivatkozva, hogy a kétszobás albérletében nincs hely ágyneműt tárolni a gyerekeknek. Valójában a barátnője nem akart a gyerekeivel egy fedél alatt lenni, de ez őt cseppet sem bántotta. A válásunk után egy évvel mondtam először azt, hogy ez így nem jó, vállalja be a kéthetente két napot, csomagolok a gyerekeknek ágyneműt és főtt ételt is, ha kell. Nem azért mondtam ezt, mert meg akartam szabadulni a saját gyerekeimtől, hanem azért, mert a gyerekeknek hiányzott az apjuk. Akkor ő megbeszélte a csajával, hogy azon a hétvégén, amikor ő hazautazik az anyjához, odamehetnek a gyerekek aludni. Csomagoltam kaját, ágyneműt, de így is az egyik nap úgy telt, hogy a gyerekek a nagyszülőknél voltak, mert apának folyamatosan programja volt. Hol tenisz, hol foci. Az anyósom és az apósom folyamatosan marják egymást, nagyon szarul élnek, a velük töltött idő egyáltalán nem tesz jót a gyerekeknek, akik azt látják, hogy a nagyanyjuk folyamatosan sír. Még a férjem is elismeri, hogy az anyjáéknál pokoli minden perc, de szerinte akkor is joguk van látni az unokákat. Kértem, hogy csak egy-két órát töltsenek ott, de hiába.

Fotó: imdb

Azt már nem is mondom, hogy néha egy hónapra is elutazott külföldre, akkor persze velem maradtak a gyerekek… Aztán a 10 éves lányom azt mesélte, hogy apa őt és az öccsét nyáron otthagyta a Duna-parton egy órára, mert még vízisízni akart, a gyerekekre így nem tudott vigyázni, de szerinte ők elég nagyok ahhoz, hogy egy órát eltöltsenek egyedül. A fiam ekkor 6 éves volt, még most is sírógörcsöt kapok, ha arra gondolok, mi történhetett volna, ha mondjuk bemegy fürdeni, és belefullad a vízbe. Mostanra a lányom már egyáltalán nem akar az apjához menni, 12 éves, és rájöttem, hogy nem is szabad erre rábeszélnem. Azt mondja, hogy az exem mindig a telefonját nyomkodja, vagy ül a gépe előtt, velük nem foglalkozik, még a kávét is a gyerekkel főzeti meg magának. Hihetetlenül szomorú vagyok, mert a volt férjem egyáltalán nem hajlandó legalább kéthetente azt a két napot tényleg a gyerekekre koncentrálva eltölteni, pedig én abban bíztam, hogy így lesz. Lassan lemondok arról az ábrándról, hogy a gyerekeimnek van apjuk. A tartásdíjat rendszeresen késve adja, most már három hónapja nem fizetett, pedig tudja, hogy nekem az egy nagyon fontos bevételi forrás, és nem azért, mert fodrászhoz szeretnék menni, hanem azért, hogy kifizessem a számláimat, és ételt vehessek a gyerekeknek. Idén, ahogyan tavaly is, december 23-án karácsonyoztak a gyerekek az apjukkal, mert ő 24-én már a csaja anyukájánál van vidéken, ahonnan csak 30-án jön haza, de eddig minden évben kihagyhatatlan szilveszteri buliban kellett lennie 31-én. Szerinte a gyerekeknek semmi bajuk nem lesz, ha karácsony előtt karácsonyoznak, mert neki más programja van, a szilvesztert pedig minden normális ember társaságban tölti, nem is érti, hogy miről beszélek.”

A legcifrább történet egy volt kolléganőmmel esett meg, aki nem tudta a válás után kifizetni a lakás árának a felét a férjének, ő sem neki, viszont a lakásuk árából nem tudtak volna kettőt venni. Így maradtak egy fedél alatt.

„Szerencsére csak egy gyerekünk van, ezért ő velem lakik egy szobában, a férjemé lett a másik szoba. A konyha, a fürdőszoba közös terület, együtt használjuk. Ez sem volt kicsit sem normális helyzet, de az én exem egy igazi úriember, ezért egy fél évvel a válásunk után odaköltöztette a kis barátnőjét is, aki teljes lelki nyugalommal dobja be a koszos bugyiját a szennyestartóba. A kislányom és én egész éjjel hallgatjuk, ahogy szexelnek, hiába kérlelem, hogy legalább a gyerekére legyen tekintettel. Az egész olyan, mint egy rémálom. A volt férjem szerint neki nem kell külön időt töltenie a lányával, hiszen együtt lakunk, a legtöbb, amire hajlandó, hogy néha elviszi óvodába. Sajnos nincs senkim, akihez el tudnék menekülni, már sokszor azt fontolgatom, hogy a beteg apukámhoz költözünk, aki egy garzonban lakik, anyukám évekkel ezelőtt meghalt. A fizetésemből nem futja albérletre, a lakást pedig nem akarja eladni a volt férjem, szerinte ez így egy nagyon komfortos és élhető helyzet.”

Megosztás Facebookon