nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Család
„Tízből legfeljebb két olyan szülővel találkozom, akinek szeretnék a gyereke lenni” – Kitálal a játszóházi gyermekfelügyelő

„Tízből legfeljebb két olyan szülővel találkozom, akinek szeretnék a gyereke lenni” – Kitálal a játszóházi gyermekfelügyelő

Linda két éve dolgozik egy budapesti játszóházban. Szerinte a gyerekek imádni valók, de a szülők többsége változtathatna a stílusán. Ami pedig ennél is fontosabb, letehetné néha a telefonját egy percre, hogy megnézze, milyen ügyes a gyereke. Netán játszhatna vele valamit.
Bakóczy Szilvia
Bakóczy Szilvia
f Ajánlom

„Elmondom – név nélkül” című cikksorozatunkban egy-egy szakma szókimondó képviselője beszél a mindennapjairól, a főnökeiről, rólunk, „ügyfelekről” és bármiről, amiről olyan véleménye van, amit névvel nem vállalhat. Nem azért, mert ne lenne valós, hanem mert nagyon is az. Tabuk és cenzúra nélkül a minket körülvevő valóság sokszor rejtett oldaláról.

Két éve dolgozol ebben a játszóházban, miért pont erre a munkára esett a választásod?

Itt lakom a közelben, és szerettem volna gyerekekkel foglalkozni. Itt hat órában dolgozhatok, a fizetés ehhez képest jóval a minimálbér fölött van. A főnökömnél jobbat álmodni nem lehet, a kollégáimat is imádom. Szóval, nagyon sok az előnye.

Összességében tehát ez egy szuper munkahely?

Igen, mondhatjuk. Tényleg nagyon szeretek itt dolgozni. Szerintem fontos, hogy az ember hol és kikkel tölti a mindennapjait. Sok jó élményem van, mondjuk negatív tapasztalataim is akadnak bőven.

Például?

A szülők többségén egyáltalán nem látom azt a törődést, figyelmet, szeretetet, amit én adok a gyerekemnek otthon. Ettől mindig szomorú leszek. Ilyenkor az jut eszembe, hogy vajon én vagyok különleges? Nem az lenne a normális, ahogy én gondolkodom?

Hogyan viselkedik a legtöbb szülő?

Bejön, rögtön leül a büfében, és nyomkodja a telefonját. Mindegy, hogy a kétéves gyereke fejjel lefelé csúszik le épp a csúszdán. Mindennapos eset, hogy egy gyerek vagy hússzor odafut az anyjához, hogy gyere, nézd meg, mekkorát tudok ugrani, és az anyja egyszer sem áll fel. A végén mindig hozzánk szaladnak, mi pedig meg is nézzük, dicsérjük őket, közben pedig összeszorul a szívünk. Most mondd meg, mi lehet olyan fontos a neten?

Hány szülő ilyen?

Tízből nyolc. (Gondolkodik) Igen, tízből legfeljebb kettő olyan szülővel találkozom, akinek szeretnék a gyereke lenni.

Képünk illusztráció

Néha én is beesem egy hosszú nap után a játszóházba a gyerekkel. Előfordul, hogy van még egy csomó munkám. Látom, hogy a gyerek tök jól elvan, ezért iszom egy kávét, megírok néhány rövid levelet, elintézek pár telefont. Különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül, mert közben tudom, hogy este otthon még úgyis játszunk eleget. Akkor én most rossz szülő vagyok?

A te gyereked, gondolom, nem kétéves.

Most múlt hat.

Ugye. És te dolgozol ilyenkor. Azt is megkockáztatom, hogy ha mutatni akar valamit, hajlandó vagy felállni a székről. Amúgy az mindig látszik, hogy valaki dolgozik vagy szórakozik. Hidd el, a szülők többsége szörföl, csetel. Aztán ott van a stílusuk. Tudják, hogy nem lehet behozni enni-innivalót sem a születésnapra, sem a büfébe, ehhez képest gond nélkül beállítanak két nagy zacskó csipsszel, és még nekik áll feljebb. Ki van írva nagy betűkkel, hogy nem lehet bemenni utcai cipővel, és nem lehet betolni a babakocsit. Nem sokukat érdekli. Valaki beteg gyerekkel akar bejönni. Aztán ha ezt nem hagyjuk, azonnal leidiótáz.  Minden hónapban van több eset, amikor nekiállnak ilyesmiken vitatkozni.

Melyik ezen belül a leggyakoribb problémájuk?

A cipőkérdés. Nem értik, miért nem mehetnek be cipőben, illetve nyáron mezítláb.

Hogyan tudsz mindehhez jó képet vágni?

Én mindennap úgy jövök be ide, hogy mindegy, milyen napom volt, nem szabad kimutatni a rosszkedvet. Próbálok mindig mosolyogni, a problémákra megoldást találni. De ha valaki mindenbe beleköt, és bunkó, azzal nem tudok mit kezdeni. Ilyenkor nagyon frusztráló, hogy nem szólhatok vissza úgy, ahogy szívem szerint visszaszólnék. A házi szabályzatban benne van, hogy a viselkedése miatt kiküldhetek bárkit, ha indokolt. Erre szoktam hivatkozni, és tényleg el is küldöm az illetőt.

Mi volt eddig a legnagyobb balhé?

Egyszer egy nő és egy nagymama kis híján összeverekedett. A szóváltás azon kezdődött, hogy a nő kisfia megverte a nagyszülők unokáját. A kislány nagyon sírt. Mindenki tudta, hogy a kisfiú a ludas, tudta ezt a kisfiú is, látszott rajta. A nő kötötte az ebet a karóhoz, hogy az ő gyereke nem verekszik. Szó szót követett, a nő meglökte a nagymamát. A nagypapa is felemelte a hangját. A végén közéjük kellett állnom. Végül a nagyszülők mentek el. Kint még utolértem őket. A nagymama zokogott. A nagypapa is majdnem könnyezett. A nő közben visszaült a büfébe…

Gondolom, nem jöttek vissza többet.

Nem. Egyébként ez a „majdnem verekedés” egyáltalán nem elszigetelt eset. Évente néhányszor mindig van valamilyen ehhez hasonló ügy. A múltkor a sorban állást viselte nehezen az egyik apa. Ki volt ott hamarabb, ki hol is állt, majd szó szerint behúzott egyet az előtte álló pasasnak.

Előfordul, hogy eltűnik valami?

Persze. Folyamatosan tűnnek el például játékok. A szappantartónkat is elvitték nemrég. Amióta itt dolgozom, legalább háromszor loptak el gyerekcipőt. Ráad a gyerekére egy jobbat, egy újabbat, és itt hagyja a régit…

Azért vagyok most nagyon meglepve, mert ez egy kifejezetten „jó környék”.

Valóban. De ne gondold, hogy attól még, mert valaki hatszázezer forintos babakocsival érkezik, jó fej, udvarias vagy épp erkölcsös. Az a baj, hogy azt hiszik, azért, mert felveti őket a pénz, bármit megtehetnek. Te, ha elhozod a gyereked egy szülinapra hozzánk, és a végén megkapod a számlát 33 400 forintról, visszakérsz harmincnégyezerből? Mert tízből kilenc ember visszakér. Ezt sem könnyű megérteni. Főleg, amikor az ember kiteszi a lelkét a gyereke szülinapjáért.

Csak akadnak jó fej szülők is…

Igen, persze. Tudod, van az a vendég, akin látszik, hogy nem tudja, hogyan fogja kifizetni a végén a belépőt, és, mondjuk, szíve szerint venne két almalevet a gyerekeinek. Na, ők a legtündéribbek. És kifejezetten jó fejek az apukák is. Tízből öt rohangál akár a három gyereke után, játszik, bohóckodik, lecsúszik az összes csúszdán. Le a kalappal előttük, tényleg. Jaj, és a nagyszülők! Na, ők azok, akik végig a kisunokájuk után loholnak, mindegy, hogy mennyire fáj a lábuk. Szokták is néha mondani, hogy ahogy átvették a gyereket a szülőtől, úgy szeretnék visszaadni. Régen ezek szerint ezt így illett csinálni. Amúgy több a jó tapasztalatom, mint a rossz, csak a negatív élmények mélyebb nyomot hagynak bennem. Vannak anyukák, akik pici koruktól ide hordják a gyereket, velük kifejezetten baráti a kapcsolatunk. És ismerek olyan szülőt, aki azzal lep meg minket néha, hogy mire bezárjuk a büfét este, összepakolja a játékokat. Ilyenkor csak ámulunk-bámulunk.

A gyerekek milyenek?

Többségük nagyon cuki, én nem is tudom másképp nézni őket. Ha randalíroznak, arra gondolok, hogy vagy rosszul nevelik, vagy így akarja felhívni magára a figyelmet. Felejthetetlen, ahogy a hálájukat kifejezik például egy-egy szülinap után. Egyik-másik úgy ölel utána, hogy míg élek, nem felejtem el. Különösen, ha kötélnek áll az ember, és beöltözik mondjuk Supermannek. Márpedig beöltözik, ha épp az a nagy kedvenc. A szájuk tátva marad, minden vesződséget megér, tényleg. Az SNI-s gyerekek is nagyon édesek. Szóval, a gyerekek felé egyáltalán nincs harag. Mondjuk, megtaníthatnák őket köszönni.

Képünk illusztráció

Hogyan viselkednek egymással a párok?

A többség egymásra se néz nagyon. Vagy az egyik megy a gyerek után, és a másik pihen, vagy mindkettő nyomkodja a telefonját. Ritkán látni, hogy, mondjuk, egy szombat délután valóban azért jönnek el, hogy értékes időt töltsenek el együtt. De azért, hál’ isten, erre is van példa.

Előfordult, hogy itt jött össze két egyedülálló szülő?

Hát, hogy egyedülállóak voltak-e, nem tudom, de előfordult többször, hogy itt jöttek össze, a szemünk láttára. Duma, duma, jópofi, jópofi, aztán a nap végén szépen beírták egymás telefonszámát a telefonjukba.

Ezt a zajt hogyan lehet egész nap kibírni?

Megszoktam, fel sem tűnik. Mármint a gyerekzsivaj. Legfeljebb a sikítást nehéz elviselni, de az ritka. A légvár állandó monoton zaja viszont nagyon zavar. Ez ellen nem tudok védekezni.

Borzasztóan népszerűek ma a játszóházak, szerinted mi az oka ennek?

A szülinapokat azért ilyen népszerű játszóházban tartani, mert ha kiszámolja az ember, otthon sem jön ki jobban anyagilag, és még neki kell szórakoztatni a gyerekeket, plusz neki kell rendet tenni a buli után.  De amúgy valaki azon is dühöng, hogy karácsonykor délután 2-kor bezárunk. Vagy hogy miért nem vagyunk nyitva este 9-ig. Szerintem ők egyszerűen nem tudnak mit csinálni a gyerekükkel.

Rengeteg emberrel találkoztál ez alatt a két év alatt. Mi volt ennek az időszaknak a legnagyobb tanulsága?

Az, hogy nagyon sok az érdekes szülő. Viszont nagyon sok értékes embert is megismertem. Szerencsére léteznek olyan szülők, akiknek a gyermekéből egyszer biztosan tisztességes felnőtt lesz.

Megosztás Facebookon