nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Család
Kedves férjem, köszönöm, nem akarok nyitott házasságban élni!

Kedves férjem, köszönöm, nem akarok nyitott házasságban élni!

Félreértés ne essék, semmi problémám azokkal a párokkal, akik úgy döntenek, hogy nyitott házasságban akarnak élni. Szívük joga, tegyék, tök jó, ha működik. Nekem azonban nincs kedvem hozzá, és élő ember nem kényszeríthet erre.
nlc
f Ajánlom

Történt egyszer, nagyon régen, 18 évvel ezelőtt, hogy két ember egymásba szeretett. Amolyan mindent elsöprő érzelem volt, nem tudtak elég időt tölteni egymással, annyira szerették és kívánták a másikat. Igazi tündérmese volt, sok cukorral és habbal. Született két gyerekük is, egy fiú és egy lány, egyik szebb és tehetségesebb, mint a másik. Igen, ez a két ember mi voltunk.

Azóta eltelt közel húsz év, a gyerekek megnőttek, a házasság lángja megkopott. Tucat sztori, rengeteg hétköznapi probléma, viták, gondok, tényleg sablonos történet. Aztán robbant a bomba, olyan volt, mint egy atomvillanás, legalábbis én úgy éreztem. Rájöttem, hogy a férjemnek szeretője van, méghozzá évek óta. Teljesen kiakadtam, úgy éreztem, hogy romba dőlt az életem, soha olyan szomorú és sérülékeny nem voltam, mint akkor. Mondtam neki, hogy költözzön a szeretőjéhez, mindent tudok, kár is tagadni. Követeltem, hogy menjen el, ezért összecsomagolta a legszükségesebb holmijait és elment. 

Ott maradtam az éjszaka közepén egyedül, a gyerekek aludtak, én pedig úgy éreztem, hogy összedőlt a világ. Az, hogy zokogtam, nem mondja el azt, amit éreztem. Szerettem azt a férfit, és nem állítom, hogy mindig mindent jól csináltam a házasságomban, de számomra nem volt kérdés, hogy összetartozunk. Végtelenül becsapva és megalázva éreztem magam.

Másnap eljött és közölte a gyerekekkel, hogy anya meg apa sokat veszekedett, ezért apa elköltözött. Így, húsz másodperc alatt, majd megkérdezte, van-e kérdés. A 15 éves fiam sírt, majd elrohant, a lányomnak szavát sem lehetett venni, bámult egy pontot a falon. Akkor a férjem felállt, és közölte, hogy ő megy, ha nincs kérdés. Döbbenten néztem, azt hittem, szán időt arra, hogy megbeszélje mindezt a gyerekekkel, de tévedtem. Már az előszobában húzta a cipőjét, mikor rám nézett a 12 és fél éves lányom és megkérdezte, hogy: Anya, apa hol lakik? Azt hittem, megszakad a szívem, a férjem után mentem, és kértem, hogy válaszoljon a gyereke kérdéseire. Nem tetszett neki, de visszajött, és megkérdezte, hogy mi a kérdés, ezért a kislányom újra megkérdezte, hogy hová költözött. Egy nőhöz – ennyi volt a válasz, aztán megkérdezte, hogy van-e kérdés még. Nem volt, a gyerek némán rázta a fejét.  A férjem vette a kabátját és elment a szeretőjével három napra wellnessezni, én pedig ott maradtam két összetört gyerekkel.

Aztán persze eltelt némi idő, és a férjem már azt mondta, hogy nagyon hiányzunk neki, és szeretne hazajönni. Panaszkodott, hogy nem érzi jól magát a szeretőjénél, pici a lakás, por van, cigiszag, mert a nő a lakásban dohányzik, nem férnek el a cuccai, és egyébként is nehéz egy változó korban lévő nőt elviselni. Nem sajnáltam, de a szívemben megmozdult egy húr, arra gondoltam, hogy talán lehet még közös jövőnk. 10 nap alatt 10 kilót fogytam, nem tudtam enni, sem aludni, és amikor a gyerekek aludtak, akkor egyfolytában zokogtam. Teljesen lenulláztam magam, úgy éreztem, vége a világnak.  Végtelenül szomorú voltam, a gyerekek is ki voltak borulva, a lányom pedig megmondta, hogy többet nem akar beszélni az apjával. Hiába kértem, hogy ne csinálja, ő hajthatatlan maradt. A férjem egyre többször jött hozzánk, és egy idő után a fiam szóba állt vele, de a lányom egy köszönésen kívül semmire sem volt hajlandó. Sokat beszélgettünk, úgy tűnt, hogy egyre közelebb kerülünk egymáshoz, és amikor megkért, hogy hadd költözzön haza, akkor én igent mondtam. Végtelenül hülye voltam, mert életem legnagyobb hibáját követtem el, most már tudom.

Mindent megígért, megváltozik, újra boldogok leszünk, ő minket akar, szeret, nem akar nélkülünk élni. A szeretőjéről hetek alatt kiderült, hogy mégsem csodálatos, nem hiába vénlány, hisztis, nem tud főzni, embertelen körülmények között él stb., volt rá panasz éppen elég. A fejemben megszólalt a vészcsengő, hogy milyen ember az, aki kiadja a feleségének a saját szeretőjét, de nem törődtem vele. Elhittem, hogy ő őszintén megbánta a hazugságait, a megcsalást és soha többé nem tesz ilyet, nekünk pedig lehet egy jobb életünk. A lányom csak annyit mondott: 

Anya, apa nem szeret senkit, csak saját magát, a nénit sem szerette, és minket sem szeret, ne engedd, hogy visszajöjjön!

 

A nyitott házasságot mindkét félnek akarnia kell, és még úgy sem működik a legtöbb helyen. Nem lehet rákényszeríteni senkire!

Hallgattam a gyerekemre? Nem. Hittem a csaló és hazug férjemnek, mert szerettem. Pokoli 8 hónapon vagyok túl. A férjem hol kedves és szerethető, hol kiszámíthatatlan és kegyetlen. Régebben sem volt nyitott ember, mindig csak az volt jó és igaz, amit a fejébe vett, de most komolyan úgy érzem, hogy elmentek neki otthonról. Szörnyű dolgokat vág kiabálva a fejemhez, vagy éppen ül magába roskadva, vagy fütyörészve jár-kel, és jókedve van. Egyik nap ezt, másik nap azt mondja, egymásnak a szöges ellentétét. Kiszámíthatatlan, bántó és a helyzet pedig őrjítő. Már megint nem eszem, nem alszom, és tovább fogytam, egy kicsit sem vagyok boldogabb. Három nap jó, négy pedig maga a pokol. Már az sem érdekel, ha van szeretője, csak szegény nőt sajnálom. Aztán egyik nap összeszedtem magam, és azt mondtam, hogy én így nem bírok tovább élni, elegem van a hazugságaiból, vagy változzon meg, vagy váljunk el. Iszonyú dühbe gurult, üvöltött, hogy takarodjak el a szeme elől.

A lányunk továbbra sem hajlandó vele beszélni, ő pedig kijelentette, hogy akkor áll majd szóba a saját gyerekével, ha az bocsánatot kér tőle. Azért, ahogy viselkedik vele, hiszen ő mindig jó apja volt, és sosem bántotta, most pedig nem áll szóba vele. Döbbenten néztem, hogy vajon miért kellene annak a kislánynak bocsánatot kérnie. Fel sem fogja, hogy a gyerek azért haragszik, mert elhagyta a családját egy nőért, mert megcsalta az anyját, és azért, hogy mióta visszaköltözött, azóta úgy viselkedik, ahogy. Erre megkaptam sokadszor is, hogy minek kellett elmondatni vele, hogy hová költözött, most a gyerek nem utálná, az egész az én hibám, mint minden más is az életünkben. Nekem mindaddig hazudnom kellett volna a gyerekeimnek, amíg ő nem lakott otthon. Csak azt nem tudom, hogy ezt hogyan képzeli… Felfoghatatlan számomra, hogy valaki hogyan tud nem szólni a gyerekéhez, akit állítólag szeret, és nem próbál meg minden nap közelebb kerülni hozzá. Hogy nem kér tőle bocsánatot, amiért bántotta. Azon is meg vagyok döbbenve, hogy a lányom mennyire kitartóan képviseli a saját elhatározását: az apja hazudott neki, nekem, hiszen mindig azt mondta, hogy dolgozik esténként, ezért ő nem akar vele beszélni. Persze, sokszor kérleltem a gyereket, hogy beszéljen az apjával, mert az szereti őt, de azt mondta, hogy nem tudom erre rávenni.

Aztán az ünnepek után megint nekifutottam, hogy beszéljek a férjemmel, és mondtam, hogy nem jó ez így, nem akarok így élni. Esténként későn jön haza, tizenegy-éjfél magasságában, nem mondja el, hol van, állandóan a számítógépét nyomkodja, nincsenek közös programjaink, ez nem házasság, szeretném, ha elválnánk. Erre ő azt mondta, hogy ez nem jó ötlet, jobb lenne, ha együtt maradnánk, és van egy remek új gondolata: éljünk együtt, de soha ne kérdezzem meg tőle, hogy hol volt, mit csinált, mikor jön, ő teljes szabadságot akar. El akar utazni napokra, ha ahhoz van kedve, és csak azt közli majd, mikor jön vissza. Mikor azt kérdeztem: most egy nyitott házasságot ajánlott-e fel, arra azt válaszolta, hogy természetesen én is azt csinálok, amit akarok, ő eddig sem kérdezősködött, és szerinte ez egy tökéletesen élhető, jól menedzselhető dolog. Nagyjából az ötödszöri kérdésemre adta meg a választ, idézem: 

Igen, és ebbe beletartozik az is, hogyha meg akarok baszni egy nőt, akkor megbaszhassam, és ha kurvázni akarok, akkor kurvázzak.

Hát, így. Mondtam, hogy köszönöm nem szeretnék így élni, mert ez nem párkapcsolat, nem házasság, úgyhogy szeretnék elválni. Azt válaszolta, hogy ezt nyugodtan megtehetem, de ő akkor sem költözik el, hiszen ez a ház az ő háza is, és joga van itt lakni. Vagy fizessem ki, vagy adjam el, neki mindegy, de ő addig nem megy sehova, amíg ez a ház van.

Sajnos, nem tudom egy kertes ház felét kifizetni, és kölcsön sem tudok kérni ennyi pénzt, hiszen nem tudom visszaadni a fizetésemből. Kérleltem, hogy menjen albérletbe, de kijelentette, hogy arról szó sem lehet. Pedig közel 700 ezer forint a jövedelme, megtehetné, hogy kifizeti az albérletet, amíg sikerül eladnom a házat. Sajnos, még annyi tisztesség sem maradt benne, hogy ezt megtegye, így marad a kényszerű összezártság, ki tudja, meddig. És vajon milyen példa az a gyerekeknek, hogy ezt látják? Hiszen én mindig elmondom a gyerekeimnek, hogy hová megyek, mikor jövök, apáról azonban ezentúl semmit sem lehet tudni. Mondjuk, eddig is inkább hallgatott arról, hogy mit csinál napközben vagy esténként… Abban egészen biztos vagyok, hogy ez tisztességtelen. Nem csaltam meg, nem vertem át, mégis így bánik velem, velünk,  így nem lehet élni. Nem akarom őt megrövidíteni egy fillérrel sem, de magamat sem akarom tönkretenni. És végtelenül önző és kényelmes dolognak tartom a remek ötletét. És köszönöm, továbbra sem kérem a nyitott házasságot!

Biztos vagyok abban, hogy esélyem sem lenne ilyen háttérrel egy normális párkapcsolatra, és minden egyes nap őrjítően fájna. Márpedig én normális párkapcsolatra vágyom, érzelmi biztonságra, őszinteségre, és egy olyan férfira, aki mellettem áll. Olyanra, aki megkérdezi, hogy vagyok, akivel el lehet menni néha ide-oda, aki megölel, ha bajom van, és aki fontosabbnak tartja a családját, mint azt, hogy prostituáltakhoz járhasson. Azért bízom benne, hogy él még a földön normális férfi is, aki nem így gondolkozik a felelősségről, a szeretetről és a párkapcsolatról.

Megosztás Facebookon