Család

Karácsony reggelén három kisgyerek maradt árván, miután anyjuk rohamot kapott

Három gyerek maradt árván a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Fegyverneken, közülük a legidősebb 9 éves. Édesapjuk még tavasszal halt meg. Anyjukkal éltek, aki valószínűleg epilepsziás rohamot kapott karácsony második reggelén.

A nő először szülés után kapott epilepsziás rohamot, gyógyszereket is szedett rá, valószínűleg december 26-án hajnalban, álmában érte az újabb roham. Az RTL Híradója szerint a gyerekek reggel megpróbálták felébreszteni édesanyjukat, de sikertelenül. Ekkor a középső gyerek, a hatéves Vanda azonnal biciklire ült, és mindkét nagyszülői házhoz eltekert, hogy szóljon, mi történt. Mire azonban a nagyszülők átértek az édesanyához, és mire az orvos kiérkezett, már nem volt mit tenni. 

A nagyszülőkhöz kerültek az árván maradt unokák, de aggodalomra ad okot, hogy egyelőre nem tudják, miből tartják majd el a gyerekeket, a házuk pedig nem alkalmas arra, hogy három gyerek otthona legyen. Fel kellene újítani a fürdőt, a konyhát és a gyerekeknek szánt szobákat is ki kellene festeni. A család és a barátok éppen ezért összefogtak, adományokat adnak a nagyszülőknek, ruhát vagy pénzt hoznak, hogy egyáltalán a temetést ki tudják majd fizetni. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top