Család

12 évet is kaphat a diákjait szexre kényszerítő budapesti tanár

A tanár hátrányt helyezett kilátásba, vagy érzelmi zsarolással vette rá a gyerekeket, hogy szexuális kapcsolatot létesítsenek vele.

Szexuális kényszerítés és kiskorú veszélyeztetése miatt vádat emelt egy 41 éves budapesti tanár ellen a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a pedagógus hatalmi helyzetét felhasználva több diákjával létesített szexuális kapcsolatot, ezzel veszélyeztette a nevelése alatt álló kiskorúak erkölcsi és érzelmi fejlődését.

A vád szerint két olyan eset volt, amikor a tanár erőszak és közvetlen fenyegetés nélkül, de a hatalmi befolyását felhasználva, konkrét hátrányt is kilátásba helyezve vagy érzelmi zsarolással létesített szexuális kapcsolatot a sértettekkel – ezek szexuális kényszerítésnek minősülnek.

Az ügyészség vádiratában négy kiskorú sértett sérelmére elkövetett bűncselekmény szerepel.

A bűncselekmények büntetési tétele – a bűnhalmazat miatt – 12 év szabadságvesztés is lehet. A kerületi ügyészség indítványt tett a vádiratban arra is, hogy a vádlottat tiltsák el a pedagógusi foglalkozástól.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top