Kedves 2017, bár soha ne lenne rosszabb évem nálad!

Szinte tegnap volt, hogy újév napján a Duna-parton csámborogtunk, és lestük a hattyúkat, ahogy a partközeli vízbefolyónál melegítik a lábukat a jégtáblák között cikázva. Aztán kettőt pislogtunk, és már megint év vége lett.

Vannak gyors és eseménytelen évek, amelyeket később felidézni se nagyon tudunk. Aztán vannak lassúak, és nagyon gyötrelmesek, amelyek örök mementókat égetnek belénk. És vannak olyanok, amelyekben nem történik velünk különösebben eget rengető dolog, nem érkezik a sorsunk semmilyen szempontból mérföldkőhöz, mégis egy csomó jó élménnyel gazdagítják az életünket. Mondjuk azért, mert saját magunkról tanulunk meg fontos dolgokat. Számomra ez utóbbit jelentette 2017. És ahogy munkába jövet reggel végiggondoltam, rájöttem, hogy egy csomó dolog miatt hálás lehetek ennek az évnek, még akkor is, ha nem minden sikerült a terveim szerint, és nem kerültek el a csalódások sem.

Persze a legjobb élményeim idén is utazásokhoz kötődtek. Még régen, amikor létrejött az iWiW (pontosabban akkor még csak WiW), a személyes adatlapnak volt egy olyan része, ahová egy személyes mottót lehetett írni. Navigare necesse est – az enyém ez volt. Menni kell, utazni kell. Szerintem semmi más nem ad annyi élményt, nem gazdagítja olyan mértékben az embert, ahogy az utazás. És nekem idén két nagy újra is megadatott.

• Majd húsz év után jártam újra az Őrségben – a mesebeli helyen, ahol utcák helyett szerek vannak, ahol az az érzésed, hogy minden falu szomszédja Szentgotthárd, és ahol nem csodálkozik senki, ha a vaníliafagyit is tökmagolajjal eszed.
• Újra rájöttem, hogy a Vörös-tengerhez semmi sem fogható – utoljára 2004-ben jártam ott. Már akkor is lenyűgözött, de akkor még nem láttam túl sok mindent a világból. Azóta több földrészre is eljutottam, megvolt Amerika, és láthattam a Karib-tengert is, mégis azt mondom, aki csodát akar látni a víz alatt, az csakis a Vörös-tenger felé vegye az irányt.

• Új barátokat szereztem – Ezt is a nyaralásnak köszönhetem, és bizony közel a negyvenhez igen ritka kincsnek számít az ilyesmi.
• Nem sajnáltam az időt a régiekre – Nem féltem lelassítani időnként, és egyetlen baráti találkozót sem mondtam le mindenféle fontosabbnak tűnő, de valójában hosszú távon tök lényegtelen dolgok miatt.

• Volt pozitív élményem a magyar egészségüggyel kapcsolatban – Persze minden relatív. Sopánkodhatnék azon, hogy jaj, jaj, nem gyakorolhatom többet a kedvenc sportomat, mert kiderült, hogy gerincsérvem van. De inkább örülök, hogy megtudtam, gond van, mert innentől lehet célzottan tenni is ellene. És magyar viszonylatban kész csoda, de 24 órán belül eljutottam MRI-vizsgálatra, még ha kellett is fizetni érte – egyébként egyáltalán nem sokat.
• Újra sportolok legalább heti háromszor – Sokkal összeszedettebben és tudatosabban élek, és újra a heti rutinom része a rendszeres sport. És nem azért, mert időmilliomos vagyok. Hanem azért, mert senki nem fog figyelni az egészségemre helyettem, és olyan jó lenne még pár évtizedet aktívan és fitten végigpörgetni.

• Újra rájöttem, hogy zene nélkül mit érek én – Apróság, de sokkal gördülékenyebbé teszi a munkanapjaimat, hogy előfizettem a Spotifyra. Még akkor is, ha bal lábbal kelek, vagy semmi kedvem egy újabb szürke hétfőhöz – elindítom a pillanathoz illő playlistemet, és úgy robogok végig a napon, mint a tank.

• Volt egy szuper érettségitalálkozóm – Húsz év után idén nyáron újra találkoztam a gimis osztálytársaimmal. Sokat tépelődtem, hogy egyáltalán elmenjek-e, mert frusztrált, hogy rajtam kívül már szinte mindenki házas, és van 1-2-3 gyereke, de végül a kíváncsiságom legyőzte a fölösleges paráimat. És mondhatom, az év egyik legjobb estéjét köszönhetem ennek, amikor minden gond nélkül repültünk vissza az időben, és csak az volt a furcsa a búcsúzásnál, hogy hétfőn nem látjuk majd viszont egymást a tanteremben.
• Megtapasztaltam, milyen szép élmény végigszurkolni valakinek az élete első maratonját – Amikor valaki több mint egy éven át tudatosan készül a nagy pillanatára, és annak te végül aktív részese lehetsz, az nagyon megindító, katartikus dolog.
• Egy csomó szép családi pillanatban volt részem – Elkezdett rendeződni a kapcsolatom apukámmal, már nemcsak akkor beszélünk, ha én hívom, hanem ő is keresi a társaságomat, és őszintén érdeklődik. Sok év után idén megint szerveztünk közös programokat, és már alig várom a karácsonyt, amikor tuti, hogy rommá fog verni a kedvenc kártyajátékában.
• Végre elég felnőtt vagyok ahhoz, hogy nem hagytam az utolsó pillanatra a karácsonyi ajándékvásárlást – Olyan dolog történt velem, ami korábban még soha: december 11-én azt mondhatom, ha holnap lenne szenteste, akkor sem vallanék szégyent, hiszen az összes karácsonyi ajándékot sikerült időben megvennem, szinte már csak a csomagolópapír hiányzik.

Szóval ha mindent átgondolok, azt kell mondjam, élményekkel teli év volt ez, ami az önismeretemnek és az egészségemnek is igen jót tett. Kedves 2017, köszi, hogy itt voltál, megőrizlek a jó emlékezetemben!

És számotokra mi olyat hozott ez az év, amiért hálásak vagytok?