Család

Egy kétgyerekes anya kirúgása miatt támadják az IKEA-t

Az olasz nő nem tudott két órával hamarabb kezdeni a munkahelyén, mert iskolába kellett vinnie a gyerekeit, ám szerinte ezt nem vették figyelembe.

A 39 éves Marica Ricutti az IKEA kávézójában dolgozott Milánó külvárosában, Corsicóban. A múlt héten azonban kirúgták, mert nem tudtak megegyezni az időbeosztásáról, pedig 17 éve van a cégnél.

Az olasz Local cikke szerint az egyedülálló, kétgyerekes anyától azt kérték, hogy 9 óra helyett reggel 7 órára járjon be dolgozni. Ricutti azt mondta, ez lehetetlen, mert iskolába kell vinnie a fiait, a kisebbet ráadásul hetente kezelésre is hordja.

Noha szóban megígérték neki, hogy rugalmas beosztást kap majd, a főnökei semmit sem változtattak. Ehelyett figyelmeztették, hogy kétszer sem tartotta be az időbeosztást, majd a következő alkalommal már arról értesítették, hogy ki van rúgva.

A nő szakszervezeti képviselője szerint a svéd cég az utóbbi időben másképp áll a dolgozóihoz, egyértelművé tették, hogy ők diktálnak, akinek pedig bármilyen problémája van, vagy elfogadja ezt, vagy távozik. Egy másik szakszervezeti vezető szerint Ricutti kirúgásával „az összes dolgozó nőt megalázták”.

Az olasz IKEA közölte, hogy kivizsgálják az ügyet. Az eset nyomán a szakszervezet december 5-ére kétórás sztrájkot hirdetett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top