Család

Megmentette legjobb barátnője életét a 7 éves kislány

Egy elsősegélynyújtásról szóló videóból tudta a kislány, hogy mit kell tennie vészhelyzet esetén.

A 7 éves Daisy Cross és legjobb barátnője, Imogen Lewis az uzsonnájukat fogyasztották az iskolában múlt csütörtökön. Daisy chipset evett, Imogen pedig egyszer csak észrevette, hogy valami baj van. Megkérdezte bartnőjét, hogy jól van-e, a kislány azonban nem tudott beszélni, ugyanis fuldoklott a torkán akadt chipstől. 

Imogen nem esett kétségbe, hanem cselekedett: teljes erőből ütögetni kezdte barátnője hátát és a negyedik ütésre ki is repült a szájából a chips. A kislány ezek után szaladt el, hogy szóljon egy tanárnak, majd együtt megnyugtatták a rémült Daisyt.

Forrás: Liverpool Echo Az iskolában korábban levetítettek a gyerekeknek egy elsősegélynyújtástól szóló videót, Imogen onnan emlékezett arra, hogy mit kell tennie, ha valaki fuldoklik egy torkán akadt tárgytól.

Daisy szülei nagyon hálásak Imogennek azért, amit a kislányukért tett, és az iskolának is, hogy elsősegélynyújtásra is tanítják a gyerekeket.

Imogent másnap az iskolai gyűlésen is megdicsérték tettéért.

Liverpool Echo

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top