Család

Kitiltotta boltjából a gyerekeket egy tatabányai kereskedő

„Neveletlen gyerek nem jöhet be az üzletbe. Tárgyakra, kérjük, ügyeljenek” – ezt írta ki az ajtóra egy tatabányai hangszerbolt tulajdonosa. Azt mondta a Tényeknek, korábban sok konfliktusa volt, mert volt olyan gyerek, aki megrongálta az ott lévő tárgyakat.

A tatabányai hangszerbolt tulajdonosa azzal indokolta a neveletlen gyerekek kitiltását az üzletéből, hogy többször előfordult: a gyerekek hozzányúltak a kiállított hangszerekhez. Elmondása szerint legutóbb egy kisiskolás gyerek próbált műszaki cikkeket megrongálni, a hangfalakat ütötte ököllel és a gitárokat is csapkodta.

Fakli Károly elmondta a Tényeknek azt is, hogy sokan felháborodtak kiragasztott feliratán, hogy miért kell egyből minden neveletlen gyereket kitiltani egyetlen eset miatt, de ő azt állítja, hogy ilyen rongálás már nem egyszer történt az üzletében. 

Herczog Mária családszociológus, gyermekvédelmi szakértő azt mondja, hogy az lenne a megoldás, ha gyermekbarát üzleteket alakítanának ki a bolttulajdonosok, olyan helyzetet kellene teremteni a boltokban, hogy az lekösse a kicsiket. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top