nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Család
Anya, ne nézz gyereknek, 35 éves nő vagyok!

Anya, ne nézz gyereknek, 35 éves nő vagyok!

Mit ebédeltél ma? Tudom, hogy nem eszel rendesen! – ez szinte kötelező kérdés, mert egy pillanatra sem hiszi el, hogy rendesen eszem, hogy életben tudom tartani magam. Tegye fel a kezét az, akinek anyukája mind a mai napig nem látja be, hogy gyermek felnőtt!
pp
f Ajánlom

Öltözz fel rendesen, kint hideg van! A tollkabátot vedd fel, ilyenkor már az kell! – Első olvasatra a legtöbben azt gondolnák, egy anyuka mondja iskolás korú csemetéjének, aki trehányan magára aggatja ruháit, és már szaladna is tovább, mert tíz perc múlva becsengetnek. A valóságban azonban szó sincs harmadikos kisdiákról, ez a mondat az én 68 éves édesanyám száját hagyta el reggel, aki engem, 35 éves (!) lányát emlékeztette arra, hogy hideg van odakint. Mondanom sem kell, ez csak egy kiragadott mondat, a tarsolyában vannak még olyanok is, hogy:

Mit ebédeltél ma? Tudom, hogy nem eszel rendesen! – ez szinte kötelező kérdés, mert egy pillanatra sem hiszi el, hogy rendesen eszem, hogy életben tudom tartani magam, hogy nem koplalok, nem fogyókúrázom, nem táplálkozom egyoldalúan, sőt imádok enni. 

Van pénzed? – Tinikoromat idézi ez a mondat, és bár 18 éves korom óta eltartom magam, a kérdés újra és újra előjön, mert látni véli, ahogy fejem fölül elárverezik az otthonom.

Mit csinálsz? Hol vagy? – Teszi fel a kérdést délelőtt 11-kor, mert még mindig nem érti, hogy tíz éve ugyanaz a munkahelyem, ahol a munkaidő 9-kor kezdődik, és 5-ig tart. Őszinte döbbenettel fogadja, hogy én dolgozom.

Csomagolok neked rántott húsos szendvicset az útra! – mondja ezt akkor, amikor vasárnap elköszönök, bevágom magam az autóba, hogy levezessem a köztünk elterülő 180 kilométert. Megmakacsolja magát, nem érti, hogy nem szeretnék rántott húsos szendvicset, hogy kibírom hazáig, és különben is, 2 órája volt az ebéd. Ő csak odacsomagolja azt a szendvicset. 

Befizetted a csekkeket? – egy másik vissza-visszatérő kérdés ez, amin én persze elcsodálkozom, mert már vagy 5 éve a bankom intézi ezt is, de édesanyámat nem hagyja nyugodni a gondolat, és olyan okosságokkal egészíti ki monológját, hogy nemfizetés esetén a végrehajtó száll ám ki a helyszínre. 

Iszol eleget? – szegezi nekem a kérdést sokszor, mert egyszer régen valahol azt olvasta, hogy naponta 3 liter folyadékot meg kell inni. E hasznos információ és egyetlen gyermeke között azonnal megtalálta a logikai kapcsolatot, a csekkek, az időjárás és az étkezés mellett ezt is rendszeresen számon kéri rajtam. 

Mit csinálsz? Hol vagy? Kivel vagy? – kérdezi egy levegővel este 9-kor, amikor meghallja, hogy lakásom békés csendessége helyett ritmikus  dallamok pattognak a háttérben. Tudom, kérdése végére elméjén minden létező forgatókönyv keresztülszalad: pasival vagyok, udvarolnak, puccos helyen épp szuvidált csirkét falatozom, sminkem, hajam hibátlan, alkohol helyett pedig limonádét kortyolok. Hangján érzem a mélységes csalódottságot, amikor közlöm, a barátnőkkel borozom a főváros tetején – amire persze azonnal lecsap: Hogyan mész haza? Hívj taxit! Ne igyál sokat! …

Amióta az eszemet tudom, elkísér ez a sok-sok kérdés, ami mind azt mutatja, hogy édesanyám szemében mindörökre az a parányi, törékeny és védtelen kismadár maradok, akinek több mint három évtizeddel ezelőtt 3 kiló negyvennel életet adott, és bár gyakran haragszom rá, hogy nem vesz felnőttszámba, megannyit vitatkoztunk már emiatt, megtanultam arra figyelmeztetni magam, hogy szíve joga, bőven elég, ha az élet többi színterén melák felnőttként állom meg a helyem. 

Szeretlek, anyukám!

Megosztás Facebookon