Család

Kidobták a súlyos beteg kisfiút Disneylandből

A halálos beteg fiúcska nem vágyott másra, csak hogy eljuthasson Disneylandbe.

A hatéves Layton Chapman mind a négy végtagra kiterjedő agyi bénulásban, valamint epilepsziában szenved. A súlyos beteg kisfiú bármikor meghalhat, számára akár már egy kisebb fertőzés is halálos lehet.

A fiúcska utolsó kívánsága az volt, hogy elutazhasson Disneylandbe, amit egy jótékonysági alapítvány meg is szervezett a számára.

Amikor azonban Layton és családja megérkezett a párizsi Disneylandbe, a parkhoz tartozó szálláson közölték velük, hogy két nappal később érkeztek, ezért már másnap ki kell csekkolniuk.

A jegyeiket szintén felcserélték, így nem engedték be őket a parkba. Így lényegében kénytelenek voltak a szálláson rostokolni.

Végül intéztek nekik egy másik szállodaszobát,  és kompenzáció gyanánt kaptak egy belépőt is, amellyel elvileg soron kívül ülhettek volna fel a játékokra, ám amikor ezt megpróbálták, közölték velük, hogy a jegy nem érvényes. Ekkor az ügyfélszolgálatra mentek, de onnan is elhajtották őket, mintha ők csináltak volna valamit rosszul.

Ezzel azonban még nem volt vége a család megpróbáltatásainak. Mivel a kis Laytonnak másnap volt a születésnapja, egy helyi étteremben asztalt foglaltak és tortát is rendeltek. Itt is felcserélték azonban a dátumokat, így sem asztalt nem kaptak, sem pedig tortát.

Aznap estére végül megérkeztek a jegyeik, és a kisfiú születésnapi ünnepségét is sikerült újraszervezni. Ám a családnak az eredetileg tervezett négy nap helyett csupán másfél napja maradt arra, hogy felfedezze Disneylandet.

„Ez volt az egyetlen, utolsó kívánsága, és tönkretették” – mondta Layton édesanyja.

Miután az alapítvány, illetve a Disneyland illetékesei értesültek a történtekről, úgy döntöttek, hogy kompenzálják a családot az átélt kellemetlenségek miatt. Visszavárják őket Disneylandbe, remélhetőleg már hibátlan szervezéssel.

Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top