nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Család
Kedves férfiak, köszönjük, hogy ti is szó nélkül kiporszívóztok otthon!

Kedves férfiak, köszönjük, hogy ti is szó nélkül kiporszívóztok otthon!

„Mindjárt indulok, csak még gyorsan meglocsolom a virágokat az erkélyen” – ma reggel hangzott el ez a mondat a páromtól, és én egy kicsit hosszabban töprengtem el rajta, mint szoktam. Arra gondoltam, milyen őrült szerencsés vagyok, hogy az én kedvesemnek ez magától eszébe jut, és nem utasít, hanem tényt közöl, hiszen a világ legtermészetesebb dolga számára, hogy az itthoni teendőket megosztva csináljuk.
Sz.A.
f Ajánlom

Arra gondoltam, mekkora kincs egy ilyen felvilágosult férfi, aki tisztában van vele, hogy a 21. században, amikor a nők is teljes munkaidőben dolgoznak, a házimunka többé már nem női princípium, hanem olyan tennivalók összessége, amelyek egy életközösség fenntartásához szükségesek, és amelyekre senki nem sütötte rá a „csak nőknek” billogot.

Persze ahhoz, hogy igazán értékelni tudjak egy szorgalmas, dolgos pasit, meg kellett tapasztalnom a másik végletet is. Volt már viszonylag hosszú ideig olyan hím példány is mellettem, akiből daliás herceget nevelt a kedves édesanyja, és azt tanította neki, hogy az ő puszta létezése ajándék az emberiség – különösen a női nem képviselői – számára. Ha letudja a munkahelyi teendőit, nincs semmi más dolga, mint hazamenni (az sem baj, ha ez csak egy kiadós kocsmatúra után sikerül, kell a rekreáció is, ugye), és fürdőzni a neki járó imádatban, amivel a párja halmozza el.

Így aztán, amíg együtt voltunk, az én feladatom volt, hogy hazaesve a város túlvégén lévő munkahelyemről, bevásároljak, mossak, főzzek, takarítsak, vasaljak, varrjak, és rendületlenül vágjak mindehhez jó pofát, ajnározzam életem értelmét, hogy micsoda szuper férfi, és érezzem magam megtisztelve, hogy létével tüntet ki egy olyan egyszerű földi halandót, mint szerény személyem. Persze amíg elvakított a szerelem, fel se tűnt, hogy igazából mindent én csinálok, miközben ő csak a lábát lógatja otthon, és mire hétvégén felkel, én már az ebédfőzéssel is nagyjából készen vagyok.

Aztán ahogy oszlott a lila köd, egyre többször szólt ki belőlem az igazságérzet, és kértem, hogy segítsen az otthoni teendőkben. Ilyenkor tessék-lássék módon, mérhetetlen undorral és sértettséggel megcsinált valamit félgőzzel, amiben aztán olyan végtelenül kimerült, hogy hetekre elment a kedve attól, hogy egy akár egy gyufaszálat keresztbe rakjon otthon. Persze volt sok vita, veszekedés, aztán végül el is köszöntem tőle szépen, kulturáltan, ő pedig 35 éves fejjel a világ legtermészetesebb módján visszaköltözött a szülői házba, és ha éppen nincs olyan nő, aki belebolondul, és magához költözteti, ahogy anno én, akkor a mai napig is a kedves szüleivel lakik, akik óriáscsecsemőként kezelik, és lesik minden óhaját.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én teljesen mást láttam otthon. Az ideálistól ugyan sok szempontból távol állt a családom, de az, hogy a szekeret együtt húzták, mióta az eszemet tudom, teljesen természetes volt a szüleimnek. Az én apámnak sosem okozott gondot, hogy porszívózzon, elmosogasson, vagy éppen megcsinálja a tízóraimat, ha anyám már hajnali négykor elment dolgozni. Én a nemektől független közteherviselés világában nőttem fel, és bár nem ez volt a legfőbb szempont, mikor életem párját kerestem, de munkamegosztás szempontjából is az egyenjogúságban hiszek, és mi pont így is élünk a vőlegényemmel. Neki éppen olyan természetes ez, mint annak idején apukámnak volt.

És amikor nőismerőseim történeteit hallgatom arról, hogy egész hétvégén robotoltak, miközben a férjük a lét elviselhetetlen nehézségének fáradalmait pihente ki, rendszerint idegállapotba kerülök, aztán rögtön arra gondolok, mennyire jó dolgom van, és milyen szerencsés vagyok, hogy a párom édesanyja ilyen szorgalmas, életrevaló gyereket nevelt a fiából.

És mindennap hálás vagyok a pasimnak, amiért:

  • tudja, hogyan működik a porszívó, és nem fél használni,
  • tisztában van vele, hogy a mosogatógép nem magától kebelezi be és tisztítja meg a szutykos edényeket,
  • szereti maga vasalni az ingeit,
  • tudja, hogy a hűtőszekrény nem magától telik meg, és nem is öntisztuló,
  • azt is tudja, hogy a szobanövényeknek és a háziállatoknak is kell táplálék,
  • ha kell, kitisztítja a macskaalmot, pedig igazán nem nagy élvezet,
  • szükség esetén a fakanalat is megragadja örömest, és még tehetségesen is bánik vele,
  • ügyintézésben, ügyfélszolgálatosokkal való tárgyalásban olyan ügyes és türelmes, amilyen én soha nem leszek,
  • szeret (!) ablakot pucolni,
  • igazából bármilyen házimunkát megcsinál. Egy csomó dolgot kérés nélkül is, de olyan soha nem volt még, hogy ha kértem, ne segített volna valamiben. És fel sem merül benne, hogy mindezt és még ezer mást egyedül nekem kellene elvégeznem.

Tudom jól, hogy kifogtam vele az aranyhalat, de mégis azt gondolom, hogy ennek kellene természetesnek lennie máshol is, és el kellene már felejteni végre, hogy az asszony az igásló a háztartásban.

És nektek miben szokott segíteni a párotok? Írjátok meg kommentben!

Megosztás Facebookon