Család

Egy nő vallomása: „Először a bátyám molesztált 3 éves koromban”

Alex Alexander végtelenül őszintén és szókimondóan írta le, milyen borzalmakon ment át 3 éves korától egészen 29 éves koráig. A bántalmazások teljes skáláját átélte, hihetetlenül erős, hogy a végén meg tudott bocsátani a támadóinak.

Elfáradtam már, hogy mindenki azt gondolja rólam, hogy hazug vagyok. Azokról az eseményekről, amik olyanná tettek, amilyen vagyok, nem beszélek nyíltan, mert nem akarom megbántani a hozzám közel állókat, főleg az apámat. De ettől még megtörténtek.

Amikor 3 éves voltam, a bátyám megkérdezte, hogy akarok-e játszani. Arra utasított, hogy vegyem le a bugyimat, és üljek az arcára.

Nem értettem, miért teszi ezt velem. A nővérem ránk nyitott, és elvitte a bátyámat a szobájába, majd pár perc múlva visszatértek, és fivérem közölte, hogy „Minden az ő hibája.” Rám mutatott közben. Két héttel később már rendszeresen „játszott” velem, gyakran begyömöszölte a péniszét a vaginámba, azaz megerőszakolt. Az is előfordult, hogy rám kényszerítette, hogy vegyem a számba a péniszét, majd azt kellett mondanom, hogy én is élveztem. 6 évesen azért imádkoztam, hogy nehogy terhes legyek a bátyámtól, miután hallottam a hírekben véletlenül egy 5 éves perui lányról, aki kisfiút szült.

Azzal voltam leginkább elfoglalva, hogy a gonoszt felébresszem a lelkemben, hogy átvegye az uralmat a testem fölött, és megöljön. Ez volt az én gyermeki lelkem megoldása arra, hogy befejeződjön a „játék”, ami aztán egészen 8 éves koromig tartott. Amikor 9 éves lettem, rávettek az osztálytársaim, hogy megmutassam a privát testrészeimet egy csapat lány és fiú előtt. Elkezdték suttogni a szomszédságban, hogy őrült és ribanc vagyok. Ebben az évben próbáltam megszökni otthonról, de inkább visszafordultam, mert féltem, hogy rossz emberekkel találkozom, akik prostitúcióra kényszerítenének, mint egy másik lányt, akit ismertem.

Ez volt az első alkalom, amikor senki sem hallotta meg a segélykiáltásomat.

13 éves koromban az anyám barátnője jött a férjével vendégségbe, a pasi egyfolytában engem bámult. Furán éreztem magam tőle, akkor meg még jobban zavarba jöttem, amikor sokkolta, hogy hány éves vagyok. „Nagy kár, hogy ilyen fiatal vagy” – súgta a fülembe, amikor elment mellettem. 14 éves voltam, amikor megcsókoltam egy fiút suli után, a keze egyből bent volt a pólóm alatt a mellemen, próbáltam leállítani, de nem bírtam vele. Addig tapizott, míg egy barátja rá nem szólt, hogy hagyjon már békén (de azért egy ideig nézte, hogy mit művel velem a srác). 16 évesen mindent elmondtam a nővéremnek a bátyámról. Azt mondta, hogy tudott róla, de nem merte elmondani senkinek, mert félt, hogy az anyánk kinyírná a bátyánkat. Ekkor jöttem rá, hogy a nővérem is cinkos volt a „játékban”.

Ebben az időszakban halt meg anyám. Pár hónappal később éltem át életem első közös megegyezésen alapuló szexuális élményét egy sráccal, akit nagyon kedveltem. Pár évvel idősebb volt nálam, kedvesen és védelmezőn bánt velem. Elmeséltem a nővéremnek, hogy azt hiszem, szerelmes vagyok a fiúba, de kigúnyolt érte. Azt mondta, hogy csak azért tetszem a fiúnak, mert kövér vagyok, és ő a kövér csajokat szereti, mást úgysem tudok nyújtani neki, mert amúgy ronda és buta vagyok. A srác egy héttel később vacsorázni vitt, én meg azok miatt, amiket a nővérem mondott, bunkón viselkedtem vele, úgyhogy elriasztottam örökre.

18 évesen beköltöztem a saját albérletembe, és randizni kezdtem, megismerkedtem az első hosszú távú kapcsolatommal.

Lefogytam, mert már nem volt szükségem magam köré a védelmi hájrétegre. Ekkortájt hívtam fel a nagymamámat, aki közölte, hogy felejtsem el a számát. Elmondta, hogy mindent elmesélt neki a nővérem, és mekkora kurva vagyok. Hogy biztos nemi betegségem van, amit jól el is mondott apámnak. Ezen a ponton döntöttem úgy, hogy nem akarok többé beszélni a családommal.

19 éves koromban megerőszakolt a pasim, mert szerinte nem mondhattam nemet neki, hiszen párkapcsolatban éltünk. Ott feküdtem élettelenül, amíg befejezte. Órákig sírtam utána a zuhany alatt, majd meggyőztem magam, hogy igaza volt. 20 éves voltam, amikor arra kényszerített, hogy vetessem el a babánkat, utána pedig nem volt hajlandó kifizetni a fogamzásgátlót. Négy abortuszom volt még a rá következő két évben. 22 évesen megfenyegetett, hogy megöl, ha valaha el merem hagyni. Minden lépésemet követte, átvette az uralmat a pénzügyeim felett. Amikor ezt számon kértem tőle, akkor csattant el az első pofon. Azt mondta, azért kaptam, mert szeret. Meg akartam ölni magam, bevettem egy doboz altatót, de aztán egy hang megszólalt a fejemben, hogy „nem jött még el a te időd”, úgyhogy magamra hívtam a mentőket.

A kórházban a tanácsadó megkérdezte, hogy ha hazaenged, megpróbálom-e újra. Hazudtam, mert a mai napig vannak olyan pillanataim, amikor legszívesebben megölném magam. Hazamentem a pasimhoz, ahol a manipuláció a tetőfokára hágott. A bántalmazásban az érzelmi kínzástól kezdve a rendszeres erőszakig minden volt, sőt odáig elment, hogy arra kényszerített, hogy mások előtt szexeljek vele. 24 éves koromban végre elhagytam.

25 évesen elmondtam apámnak, mit tett velem a fia gyerekkoromban, annyit reagált rá, hogy nem akar beszélni róla. Azóta eltelt 13 év, és nem beszéltünk róla még mindig.

26 éves koromban a vonatállomásról követett egy taxis, folyamatosan mondogatta, hogy hazavisz ingyen. Mikor mondtam neki, hogy egy háznyira lakom, felhajtott a járdára, hogy elállja az utamat, de megkerültem a kocsit, felrohantam a lakásba, miközben üldözött. Sikerült bezárnom előtte az ajtót, de még sokáig dörömbölt és ordítozta, hogy milyen hülye kurva vagyok. 27 évesen megerőszakolt a lakótársam, aki azt állította magáról, hogy homoszexuális.

28 éves koromra jutottam el odáig, hogy elkezdtem szeretni magam, és rájöttem, hogy mindaz, ami történt, nem az én hibám. Ráléptem a saját fejlődésem útjára, ami azzal kezdődött, hogy megbocsátottam azoknak, akik minősíthetetlenül gonoszak voltak velem. Ez nem azt jelenti, hogy engedném, hogy visszatérjenek az életembe. Csak annyit jelent, hogy azóta nem vagyok állandóan dühös.

Amikor 29 éves lettem, az egyik nagynéném azt mondta, „tegyem túl” magam rajta, hogy molesztált a bátyám, és vegyem fel vele a kapcsolatot.

Azzal a testvéremmel, aki minden alkalommal, amikor beszéltünk, verbálisan nekem támadt. A nagynéném szerint a múltat el kellene felejteni, és mindkét testvéremmel helyre kellene hoznom a kapcsolatomat. Azzal a nővéremmel is, aki egész addigi életemben hazugságokat terjesztett rólam.

Akkor lettem végérvényesen hazugnak bélyegezve, amikor már nem akartam a jó kislány lenni, aki mindenkinek a kedvében jár. Szerintük hazudtam arról, hogy a testvéreim szexuálisan bántalmaztak. Hazudtam arról, ami történt velem, mert egy értéktelen emberrel, mint én vagyok, nem történhettek ilyenek. Hazudtam arról, hogy a saját albérletemben lakom, mert biztos, hogy nem állnék meg a lábamon egy férfi segítsége nélkül. Hazudtam mindenről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top