nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Család
Szél Dávid: a gyerekeim látják, hogy apaként főzök, és láttak már sírni is

Szél Dávid: a gyerekeim látják, hogy apaként főzök, és láttak már sírni is

Hogyan éli meg egy férfi a felesége terhességét? Mi az apa szerepe a gyerek életében a 21. században, és mi kellene, hogy legyen? Az SOS Gyermekfalvak Gyereksorsok blogja Szél Dáviddal beszélgetett, aki pszichológus, apaként blogot vezet, és hét hónapot otthon maradt a kislányával.
Mártonffy Zsuzsa
f Ajánlom

Mivel foglalkozol?

Család- és párkapcsolati tanácsadó szakpszichológus vagyok, apablogger és újabban business coach. Az utóbbi három évben a Rogers Általános Iskolában voltam iskolapszichológus, mostantól a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán leszek tanársegéd, emellett van egy magánpraxisom a Budai Tanácsadóban. Egy hat és fél éves fiam és egy közel hároméves lányom van.

Mit jelent az apablogger?

Én neveztem el így magamat. Lassan ötödik éve vezetem az Apapara blogot a saját apaságomról, és azt írom le, ami engem megmozgat a témában. Mikor a feleségem terhes lett az első gyerekünkkel, elkezdtem írni egy naplót attól kezdve, hogy megtudtuk. Végigkövettem a terhességet és a szülést, arról írtam, hogy élem meg én a vizsgálatokat, hol tartok én a folyamatban, azt vettem észre, az orvos nem beszél velem, nem néz rám, a feleségemmel beszélnek csak. Ez a blog már nem elérhető a neten, aztán elindítottam az Apaparát, amiben eleinte sok személyes tartalom volt, aztán két éve megjelent egy könyv a blog anyagából, azóta kevesebbet írok a saját gyerekeimről. Márciusban fog megjelenni a második könyvem, ahol a blog anyagát újabb írásokkal bővítettem ki, írok benne az intézményesítésről, a gendertudatosságról, a gyereknevelési tanácsokról. A blogon a legnépszerűbbek a nemi egyenlőtlenséggel foglalkozó cikkeim.

Miben vagy más apa, mint a többiek?

Apaként szerintem nem vagyok más, viszont elég ironikusan, kritikusan nézem a saját apaságomat, és írok róla. És még pszichológus is vagyok, tehát valamennyire értek hozzá. Hét évig dolgoztam iskolapszichológusként, összesen pedig kilenc éve vagyok pszichológus, tehát elég sok családot láttam, van egy elképzelésem róla, mi akadhat el. Nagyon érzékeny vagyok a kirekesztés minden formájára. Talán ez a kombináció tesz engem egyedivé, nem is feltétlenül az, ahogy otthon jelen vagyok.  Amiben még talán más vagyok, hogy otthon voltam hét hónapot a kislányunkkal. Nem mondom magam pionírnak, de mióta az Apapara elindult, egyre több apablogot találok, magazint is kiadtak apák számára, és egyre több férfiról hallok, aki otthon marad 1-2 hónapra a gyerekekkel és kiveszi a részét a nevelésből.

Tudományosan is foglalkozol az apák szerepével?

Sajnos nem, és egyre jobban sajnálom is, hogy nem mentem el ilyen irányba.

Szél Dávid

Pedig azt vártam, nagy stósz kutatási eredménnyel érkezel az interjúra, hogy hogy hat az apák szerepvállalása a gyerek felnövekedésére…

Több magyar kutató foglalkozik a témával, de ezek még egyelőre nem érik el a hétköznapi érdeklődés küszöbét. Amikből hír tud lenni, azok inkább azok a cikkek, amelyek azt bizonyítják, hogy az apa jelenléte hogyan teszi többé a gyerekeket. Ilyen például az a több évtizeden át ívelő brit kutatás, amely kihozta,  hogy intelligensebbek azok a gyerekek, akikkel többet foglalkozott az apa, ez sok helyen meg is jelent a sajtóban. De nem attól lesznek intelligensebbek az apjukat gyakran látó gyerekek, mert az apa beviszi azt az intelligenciát, amit anyuka képtelen, és mi férfiak még ezt is jobban csináljuk. Hanem mert több mintát lát a gyerek, több szülőt lát, és azok a családok, amelyek fontosnak tartják, hogy az apa jelen legyen, azok más dolgokat is fontosnak tartanak, valószínűleg több kulturális eseményre viszik a gyereküket, más közegből kerülnek ki.

Egyébként azért is nem akarom külön kutatni az apák jelenlétét a gyereknevelésben, mert nem szeretnék különbséget tenni az apák és anyák között. Azt gondolom, eredetileg nem kéne különbség legyen a nők és férfiak családon belül vállalt feladatai között, aztán a szocializáció rengeteg különbséget behoz. De anyává is válni kell, nemcsak apává, egy nőnek semmivel sem természetesebb a kakis pelenka szaga, mint egy férfinak, ugyanaz a szaglóhám van mindkét nem orrában.

Ma a társadalom mintha csak az anya feladatának, felelősségének tekintené a gyereket. Személyes történet: nekem három gyerekem van, és ha valahol megjelenek este egyedül, döbbenten kérdezik, hogy ki van most a gyerekeimmel. Míg a férjem akár több napra is elutazhat egy konferenciára, tőle nem kérdezgetik, hogy ki vigyáz a gyerekekre.

Mikor gyedre mentem, én is csomó kérdést kaptam még közeli emberektől is: nem fogok-e unatkozni? Mi lesz, ha megbánom? Mivel fogom tölteni a napjaimat? Mikor kérdezik meg ezt egy nőtől? A nagymamám egyenesen azt kérdezte: milyen az anyaság?

Te miért maradtál otthon a gyerekkel?

Mi mindkét gyerekünknél előre terveztünk, a kislányunknál már szülés előtt eldöntöttük, hogy 9 és 16 hónapos kora között én maradok vele otthon. Semmi okát nem láttuk annak, hogy ez csak anyai feladat lenne. Mindketten szeretjük a munkánkat és mindketten szeretjük a gyerekünket. A feleségem szerette a munkáját, az oktatásban dolgozik, szeptemberben így vissza tudott menni a tanév elején.

Nálad felmerültek a szokásos aggályok? Kiesel a munkából, leírnak, rosszul jársz anyagilag?

Ezek nem merültek fel nálunk, épp előtte jöttem el a munkahelyemről, véget ért a projekt, amin dolgoztam. Egyébként a feleségem sem esett volna ki, ha tovább marad otthon. De mindketten nagyon szerencsések vagyunk, mert viszonylag rugalmas a munkánk, amikor én dolgoztam, én se este nyolcra értem haza, s amíg én voltam otthon, a feleségem úgy ért haza, hogy el tudta hozni délután az oviból a kisfiunkat.

Magyarországon nemcsak hogy az esetek 99 százalékában a nő marad otthon, de ez nem is mérlegelés eredménye, nem beszélik meg, fel se merül más lehetőség. Legfeljebb az a kérdés, hogy ő mennyit marad otthon a kicsivel.

Az elején nekünk sem volt evidens, apró lépésenként tapostuk ki magunknak, hogy mi milyen szülők szeretnénk lenni.

Érzel olyat, hogy a fiadnál kimaradtál valamiből, mert vele nem maradtál otthon?

A fiam sokkal anyásabb volt ugyanebben az időszakban. A lányom mindkettőnkhöz húzódik. Ma már nem látok különbséget, most már iskolás a fiam, mára kiegyenlítődött a hozzánk való viszonya. De nem tudom, a különbség amiatt volt-e, mert ő fiú, vagy mert más karakter, vagy mert a lányommal én is voltam otthon.

Milyennek találtad a mindennapokat otthon a kislányoddal?

Csodálatos, intenzív időszak volt. Én csak attól féltem, mi lesz, ha kifutok az időből. Amikor aludt a kislányom, kemény döntéseket kellett hoznom, hogy dolgozzak, aludjak, blogoljak vagy a háztartást vigyem. Nagyon jó érzés volt, hogy mire a feleségem hazaért, rend fogadta otthon. Egyébként a harmadik hónaptól kezdve a kislányunk heti három napon 1-2 órát bölcsiben töltött, amit fokozatosan emeltünk az ott alvásig, végül az időszak végén lett teljes jogú bölcsis. És addig sem úgy éltünk, hogy én száz órát güriztem és a feleségem volt a gyerekekkel, korábban én is korán hazamentem, mert iskolában dolgoztam, nem volt akkora a kontraszt. A mi saját családi szokásainkat fordítottunk meg.

Mit szólt a külvilág?

Az első csodálkozás után mindenki vette, hogy ez működik, a gyerek túléli.

Találkoztál más apával a játszótéren?

Hétköznap nem nagyon. Hétvégén igen.

Szerinted mi az előnye annak, ha az apa is olyan intenzíven részt vesz a gyereknevelésben, mint az anya?

Előnye, hogy sokkal jobban tudunk a gyerekeinkről, ha az egyikünk elfárad vagy dolgoznia kell, a másik átveszi, helyettesíthetők vagyunk. Nem dől össze a világ, ha a feleségem nincs otthon, én is le tudom fektetni a gyerekeinket, a feleségem is elutazhat 4-5 napra és én is. A gyerekeimnek ez természetes, ebbe nőnek bele, látják, hogy főzök, láttak már engem sírni is. És persze nem csak a gyerekeinknek lett ebből előnye, hanem nekem is. Csomó olyan dologban van így részem, amiben egyébként, ha kevesebbet és kevésbé lettem volna a gyerekeimmel, akkor nem lenne. Ezek pedig bepótolhatatlan dolgok. Az egyenjogúság egyébként jár nyűggel is, például nekem is fel kell kelnem éjszaka, ha sír a gyerek. De miért kéne mindig a feleségemnek felkelni éjszaka? Milyen világ az, ahol az egyiknek csak kötelességei vannak, a másiknak csak jogai?

És a párkapcsolatotokra hogy hatott?

Jó érzés volt neki úgy hazaérni, hogy rend van a lakásban, a gyerekek jóllakottak, kiegyensúlyozottak, és így egymás számára is vonzóvá tudtunk válni ebben a szerepben.

A gyerekszületés azért általában krízis egy kapcsolatban…

Nekünk szerencsénk volt. Könnyű szülések voltak, egészséges gyerekeink születtek, mivel iskolában dolgoztam, sokat otthon tudtam velük lenni, épp jött a tavaszi szünet, mikor a fiam született. És nekünk fontos volt, hogy minél hamarabb visszataláljunk a férfi-nő szerephez is, ne csak szülőkként éljünk együtt. Igyekeztünk már hamar elmenni színházba, kettesben lenni, a nagyszülők is segítettek.

Visszarángatnám a magyar valóságba a sztorit. A közvélemény teljesen másképp ítéli meg az apák és anyák szerepét. A világ el van ájulva, ha egy apa vasárnap délelőtt egy órára elviszi sétálni a gyereket, amihez előtte meg utána a nő öltözteti fél órán át, uzsonnát pakol, és a hét többi 167 órájában helytáll.

Nekem meg pláne mindenki tapsikolt, pedig a feleségem ugyanannyit vagy még többet csinál, mint én. Anyák milliói blogolnak, aztán jövök én, és ennek hirtelen publicitása lesz. Nem örülök ennek, de én is ezt a hullámot lovagolom meg. Sajnos az egyenlőtlenség már a karrierválasztásnál elindul, a nő bekalkulálja, hogy anya lesz, az anya pedig otthon marad a gyerekekkel és sokat, és olyan hivatást választ, ahol nem gond, ha elmegy több évre gyesre. Ez nagyon erős társadalmi kód, amitől nem tudnak az emberek függetlenül gondolkodni. Pont ezért bizonyos posztokra nem vesznek fel egy harmincéves nőt, mert el fog menni szülni. Ezért tartom jónak az amerikai rendszert, ugyan nem ideális egy fél év alatti babát bölcsibe adni, de ott lehet atomfizikus egy nő.

Németországban az egyik bank évek óta támogatja, hogy az apák maradjanak otthon a gyerekkel, mert megtapasztalták, hogy utána milyen jó a visszatérő apákkal dolgozni, ezt racionális üzleti okokból támogatják, ami a családnak is jó.

Mi lenne szerinted az ideális rendszer?

Jobbnak tartanám, ha mindkét szülő otthon maradna váltva, és nem három évet. Kevesebb kiégés és megfáradt szülő lenne. Egyébként a legtöbb juttatást ma az apák is igénybe vehetnék Magyarországon, de erről nem sokan tudnak. Jó lenne ezt törvényekkel is befolyásolni, a skandináv rendszerben bizonyos időt csak az apa tölthet le a gyedből, az különben elvész. Jelenleg a magyar családpolitika annyit üzen az apáknak, hogy legyen minél több gyereked, mert annál több adókedvezmény jár utána. De a népszaporulatnak sem kedvez a rendszer. Magyarországon nehéz procedúra az anyaság, mert nem hagyják az embert egyedül dönteni, felnőttnek lenni. És még mindig nagyobb azokban az országokban a születésszám, ahol hagynak felnőttnek lenni, ahol eldöntheti az anya, megy-e abortuszra, császárral szül-e, szoptathat, ahol akar, beadhatja bölcsődébe, ha akarja. A gyerekszám növekedéséhez az kellene, hogy mindez könnyű legyen, élhető legyen, elérhetőek legyenek a szolgáltatások. Nem attól lesz sok szülés, ha azt erőltetjük, hogy minden petesejt termékenyüljön meg, minden zigótából legyen gyerek.

Ha jobban megosztanák a felek a szülői feladatokat, kevesebb válás történne?

Én azzal kötném össze inkább, milyen személyiségek, mennyire tudják egymással megbeszélni a gondokat, mennyire kidolgozott és tudatos a szereprepertoárjuk munkavállalóként, társként, szülőként, gyerekként…

A pszichológia mikor figyelt fel az apákra?

A szociálpszichológia könyv, amiből én tanultam az ezredfordulón, elsődleges gondozókról beszélt, és egy féloldalas írás foglalkozott azzal, amikor az apák többet vannak jelen. Egyébként nem tett különbséget, de nem is mondta ki, hogy a gondozó az apa is lehet, viszont az összes kísérletben anya-gyerek kapcsolatot vizsgáltak, amiről beszámolt. A velem egyidős pszichológusok között is vannak, akik szerint érzelmileg és mentálisan is megsínyli a gyerek, akivel kétéves koráig többet van az apa, mint az anya. Mikor rákérdeztem, ezt milyen kutatások igazolják, csend volt a válasz.

 
Több hasonló történetet is olvashattok a gyermekvédelemről az SOS Gyermekfalvak által működtetett a Gyereksorsok blogon.

További cikkek az SOS Gyermekfalvaktól az NLCafén:

A nők rengeteget vállalnak a gyereknevelésből

„Hiányzott, hogy nem mondhattam ki: szeretlek, apa

Egy piros autóval vitték el őket az iskolából, azóta szülők nélkül élnek

„Az volt a legnehezebb, amikor visszatettem az autóba az üres bébihordozót, és elindultam haza”

Az NLCafé keresi az Év Női Startupperét!
3 erős nő, 3 szuper ötlet, 3 vállalkozás Téged ki inspirál a legjobban?

SZAVAZOK!

Megosztás Facebookon