nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Család
Az első elválás pillanata minden anya életében eljön – bölcsibe mennek az ikreim

Az első elválás pillanata minden anya életében eljön – bölcsibe mennek az ikreim

Pezsgőt bontotok? Sírva rogyadoztok a kanapén? Féltek, aggódtok, mégis kicsit örültök? Én aztán igazán megértem. Duplán. Szeptembertől ugyanis bölcsibe megy az én csodás kislányom és káprázatos kisfiam is. Te jó ég, hogy repülhet ilyen gyorsan az idő!?
Lehoczky Rella
Lehoczky Rella
f Ajánlom

“Bréking! Itt a visszaszámlálás! Hamarosan véget ér a zuglói házaspár két és fél éves folyamatos megpróbáltatása: bölcsődébe megy a család két kisebbik gyermeke, Nuli és Mircsó. Az édesanya, Rella, szerkesztőségünknek elmondta: vegyes érzésekkel várja a pillanatot, amikor átlépik együtt a bölcsőde kapuját. Egyrészt örül, hogy az olykor az idegein táncoló ikerpártól kicsit fellélegezhet, másrész lezárul élete egyik legszebb és legizgalmasabb szakasza, amit aligha fog megúszni könnyek nélkül. Nuli és Mircsó nem kívánt nyilatkozni, édesapjuk ugyanakkor állítja, mind a két kisded készen áll arra, hogy otthonuktól másfél kilométerre folytassa ámokfutását. A bölcsődében állítólag rendkívüli biztonsági intézkedésekkel várják őket és a szeptemberi beszoktatási időszakot.”

Csupán ennyi lenne, ha a rádióban hallanánk vagy a híradóban látnánk, hogy két és fél éves ikreim kicsit nagykorúsodnak. Információk összessége, rövid, tényszerű összefoglaló néhány percben. A forrás ellenőrzött, a lehető leghitelesebb. Mindezek mellett pedig napok óta könnyeivel küszködik, olykor görcsbe rándul a gyomra, és sokszor elmereng azon:

ez a két kisemberke csak tegnapelőtt bújt erre a világra, az nem lehet, hogy télen már háromévesek lesznek!

Az első elválás pillanata minden anya életében eljön - bölcsibe mennek az ikreim

Kizárt, hogy szeptemberben elballag otthonról a Duplacsoda!

Hónapokkal ezelőtt döntöttünk úgy, hogy Nuli és Mircsó idén bölcsődébe megy, én pedig újra munkába állok. Sokat vívódtam, mert óvodás nővérük egy napot sem bölcsiskedett, úgy éreztem, testvérek között fontos az egyenlő pályák, egyenlő esélyek. Meg aztán szerettem volna minél több időt tölteni velük is. Egyenként, duplán, mindenhogyan. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy nem kellett visszarohannom dolgozni, s igazán kiteljesedhettem anyaként. De az utóbbi időben már nehéz és fárasztó volt összeegyeztetnem tripla mamiságom és különböző munkáim, amiket csak éjszakánként tudtam megírni.

Nem is akarok magyarázkodni. Itt az idő. Az első elválás pillanata minden anya életében eljön. Mert el kell jönnie.

A hírnek tehát minden sora igaz, objektív, aktuális és sokakat érintő. Cáfolni nem tudom, így kénytelen vagyok megerősíteni. A műfaj minden kritériumának eleget tesz. De van mögötte egy érzés, ami csak az enyém. Sok ezer gondolat, még több kétely, egy csipetnyi félelem és megannyi öröm.

Elszakadásban sosem voltam jó, szétszakadásban annál inkább.

Annak idején Csipi nagylányunk kezét is nehezen engedtem el: bár ő úgy szokott be öt perc alatt az oviba, mint az álom, én mégis sírva szaladtam hazáig. Korábban azt hittem: Nulitól és Mircsótól sokkal könnyebben tudok majd elköszönni, mert ők nélkülem is ott lesznek egymásnak, nekik mindig lesz egy parányi család a közvetlen környezetükben. Ahogy viszont egyre közelebb kerülünk a bölcsis beszoktatás napjához, úgy cáfolok rá egyre inkább saját magamra. Dehogy lesz könnyebb! Nekem legalábbis egész biztosan nem.

Mérföldkőhöz érkeztünk. Én is, ők is. Mindannyian.

Az első elválás pillanata minden anya életében eljön - bölcsibe mennek az ikreim

Már soha nem lesz az, ami eddig volt.

Elmaradnak a hétfő délelőtti állatkertezések, keddi egész napos trolizások. A szerdai baba-mama táncórák reggel tíztől, a csütörtöki zenés foglalkozások, és együtt lógás a belvárosban. Nem lesz majd pénteki kacsaetetés a Városligetben, sem együtt kuckózás pizsamában, egészen délig. Nem lesznek olyan reggelek sem, amikor együtt semitteszünk a kanapén, miközben apa takarójába burkolózva nézzük a Némó nyomábant. Kik ülnek majd a konyhapulton, és kontárkodnak bele sajátos főzőművészetembe, és kik lesznek azok ezentúl, akik “segítenek” kitakarítani a WC-t? A hétköznapi közös reggelink, ebédeink is szeptembertől külön utakon folytatják. Nem tudok a srácokkal modern tűzoltóállomást vagy innovatív pályaudvart építeni fakockákból, nem olvashatjuk ki újra és újra az összes mesekönyvet egymásba gabalyodva, nem lesz már közös délutáni szieszta, vagy alvás helyett kutyasétáltatás kéz a kézben. Tovatűnnek a hartai, két-három hónapos nyaralások, illetve jövőre meg kell elégednünk két-három héttel. Búcsút inthetünk Jennifer Lopeznek vagy a Despacitónak is: ezentúl kik fognak velem táncolni a kanapén meg az asztal tetején? Nulival és Mircsóval csaknem a nap huszonnégy óráját együtt töltöttük az elmúlt két és fél évben. Összenőttünk hát, mint borsó meg a héja. Két héja.

Nehezen megy megbirkóznom a tudattal, hogy innentől kezdve nem lehetek ott velük minden másodpercben, és csak a hétköznap délutánok, hétvégék lesznek közösek.

Eddig sem lógattam otthon a lábam, ezután sem fogom. Anyaként sem volt minden fenékig tejfel, bár a legtöbbször semmi egyebet nem csináltam, csak élvezettel tettem a dolgom. Szeptembertől az lesz a feladatom, hogy nemcsak anyaként, hanem dolgozó nőként is helyt álljak, a lehető legkisebb súrlódásokkal passzintsam össze a srácokat és a munkám. Most is nagy fába vágom a fejszém, de a feladat adott. Meg kell oldani. Bízom a gyerekeimben, a férjemben és magamban is. Menni fog!

Amikor meg arra gondolok, hogy kezdetben egy vadidegen helyen kell hagynom a Duplacsodát számomra ismeretlen emberekkel, próbálom azzal nyugtatni magam, hogy végre talán lesz egy kis időm. Hogy mennyire izgi lesz újra magassarkút húznom tornacipő helyett, hogy végre nem kell késő éjjelig fent maradnom, hogy megírjam a cikkeim. Nem is lesz az olyan rossz, ha reggel minden gyerekszobában rendet rakok, akkor az úgy is marad egészen délután négyig, és nem kell egy rakat gumicukrot felbontanom a Tescóban a zavartalan bevásárlás érdekében. Talán végre lesz időm elmenni kozmetikushoz és hetente úszni, hogy a kritikán aluli gerincferdülésem javuljon. Ha a Csöppek bölcsiben lesznek, nem kizárt, hogy lelkiismeretfurdalás nélkül két percnél tovább szürcsölgethetem a kávém, amit nem kell háromszor újramelegítenem. Foglalkozhatom a karrieremmel, a céljaimmal, újra dolgozhatok, mint a nagyok, sőt talán még azon is elgondolkodom, hogy harmincegy évesen megint beülök az iskolapadba másoddiplomázni.

Két év után végre egyedül én nyomhatom meg a mosógép START gombját, és amíg teregetek, senki nem keni össze Bingó kutyánkat testápolóval vagy teszi tönkre a vadiúj, kedvenc szájfényem.

Miután befejeztem az aktuális munkám, szeptembertől miért ne dobhatnék össze egy saját szaggatású, foszlós pogácsát vagy egy könnyed répatortát anélkül, hogy a konyha úszna a lisztben és tojásfehérjében? És mindeközben simán kapcsolhatok a sorozatokra a tévében, nem kell állandóan Walt Disneyvel ujjat húznom. Nincs miért aggódnom, mert Csöppjeim eközben egy barátságos és kedves bölcsiben lesznek, gondos felnőttek és új barátok társaságában. Csakis javukra válhat egy másik rendszer, egy új közösség, az intézményesedés minden formája.

Az első elválás pillanata minden anya életében eljön - bölcsibe mennek az ikreim

Várom, és nem várom

Szeretném cáfolni a fenti hírt, mégis meg kell erősítenem. Aztán meg nincs is miért cáfolnom, jó szívvel erősítem meg. Hiszen az történik Egyszerreszülötteimmel, amin már több millió hasonló korú gyerek átesett.Idővel pedig a világ legtermészetesebb dolga lesz, hogy Csöppjeim fél napot máshol töltenek. Erőt, kitartást és minden napra száz mosolyt kívánok magamnak! Duplán, persze.

Édes Nulikám és drága Mircsóm! Itt ez az elágazás. Én most nem mehetek veletek, de minden egyes nap értetek jövök és hazaviszlek benneteket! Csak néhány órára hagylak magatokra, de gondolatban ez idő alatt is végig veletek leszek. Kalandos lesz ez az ösvény is, rengeteg széppel találkoztok majd, sok-sok jóval gazdagodtok új utatok során. Ha az én kezemet mindig nem is foghatjátok mostantól, egymásét sosem kell elengednetek! Járjatok szerencsével! A délutáni viszontlátásig szorosan ölel benneteket: édesanyátok.

 

Megosztás Facebookon