Család

Mezőcsáti gyújtogatás: segítséget kaptak az árván maradt testvérek

Rokonok fogadták be az árván maradt testvérpárt.

Mint ismeretes, Mezőcsáton júliusban, egy családi veszekedés végén a 36 éves B. Csaba bosszúból felgyújtotta a házat, amelyben rokona, a 33 éves H. Róbert és annak három gyereke aludt. Az apának két idősebb gyermekét sikerült kimenekítenie a tűzből, ám a legkisebbel bent ragadt az égő házban és mindketten meghaltak.

A megmenekült testvérpár édesanyja már korábban meghalt, így a 12 éves Robi és a 14 éves Évi árván maradt. A kisfiú apai nagyapjához, a kislány pedig anyai nagymamájához került. A gyerekek most a Vöröskereszttől kaptak tanszereket, felszereléseket az iskolakezdéshez –számolt be róla az RTL Híradója.

Robi a hírműsornak elárulta, sokszor gondol a tragédiára, de már nem álmodik róla. Nagymamájuk azt mondta, hogy még a lánya halálát sem dolgozta fel, az újabb szörnyűséggel így nagyon nehezen birkózik meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top