Család

Két anyukájával ment iskolába a négyéves – imádja a net a fotót

A kis Rachelt nem csak vér szerinti anyukája, de édesapja új párja is elkísérte az első napjára. A család a közös képpel azt szeretné bizonyítani, a válás után is lehet jó kapcsolat a szülők között.

Mindezt persze a közös gyermek érdekében teszik. Legalábbis erről beszélt a Today.com amerikai hírmagazinnak a négyéves Rachel édesanyja, Hayley Booth. Az asszony, aki válása óta már újraházasodott, hozzátette, hosszú idő volt, mire volt férjével, és exe új párjával megtalálta a közös hangot.

“Ma már szerencsére a legjobb barátok vagyunk, akik mindennap beszélnek. Nemcsak a Rachellel kapcsolatos dolgokat tárgyaljuk ki, hanem minden más, kisebb-nagyobb dolgot is, ami az életünkben történik” – mondja Hayley, aki Rachel mellett új férje 10 éves kisfiát is neveli.

“A környezetünkben élők gyakran arról faggatnak, miért jövök ki ilyen jól az exemmel és az új párjával, amire mindig csak annyit válaszolok: mert mindannyian szeretjük a lányunkat. Komolyan. Részemről ennyire egyszerű ez a dolog.” Az anyuka egyébként csak a válás kimondása után látta be, hogy gyermekének mindkét szülőjére szüksége lesz, és hogy nem állíthatják őt egy felnőtt dráma középpontjába.

“Nem kérte, hogy megszülethessen, azt meg pláne nem, hogy elváljunk. Kutya kötelességünk ugyanolyan, ha nem jobb körülményeket biztosítanunk neki, mint amilyen a kortársainak van.” Hayley-t egyébként már az sem zavarja, hogy Rachel apja új párját, Dakotát is anyunak hívja. “Ha náluk van, Dakota is ugyanazt teszi érte, amit én tennék. Egyértelmű, hogy az anyukájának tartja.

Olvass még többet a válásról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top