nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Család
Anyák vagy apák- szülők, akik nem foglalkoznak a gyerekükkel

Anyák vagy apák- szülők, akik nem foglalkoznak a gyerekükkel

Ez az a téma, amiről mindenkinek van véleménye, sokaknak saját tapasztalata is. Most azokat a történeteket szedtük össze, amelyeket ti írtatok le.
NLCafé
f Ajánlom

Vannak, akik úgy gondolják, hogy a név nélküli történetek csak kitalációk lehetnek. Pedig sokszor az, aki elmeséli, nem akarja, hogy kiírjuk a nevét, annyira szégyelli a történteket, vagy aggódik a lehetséges következmények miatt. A téma viszont mindenkit érdekel, és sokatoknak személyes tapasztalatai is vannak a rossz anyákról vagy a rossz apákról. Ezért válogattunk a hozzászólásaitokból: íme néhány történet, amit ti írtatok.

“Anyám 10 naposan, amikor kihozott a kórházból odaadott a nagymamának, mert neki se kellettem, sose akart gyereket. 6 évig nem is láttam, aztán néha meglátogatott bennünket egy- egy órára. Sose tudott megszeretni és én se őt. De számomra úgyis a nagymamám volt az édesanyám, úgy is szólítottam. Anyám pont annyira nem hiányzott az életemből, mint az apám. Ma a viszonyunk havi egy telefon es ennyi. 17 éve láttam utoljára.”

“Amikor 3 hónapos terhesen kijelenti a gyereked meggyártója, hogy bocs, de nem kellesz neki te sem és a gyerek sem. Se egy telefon, se egy levél, se látogatás, se gyerektartás, mert ilyen alaktól egyszerűen nem akarsz már soha többé semmit, megelégszel azzal, hogy a nevét adta és legalább a hivatal előtt az apasági keresetet aláírta (persze arra még van pofája, hogy azt próbálja a gyámügyön beadni, hogy ő el akart venni feleségül… aha!). És te túléled az elkövetkező sok-sok évet, megküzdesz naponta az életben maradásért, és amikor a te apukád meghal, megkérdezi a fiad, hogy: Anyucikám, az én apukám hol van eltemetve? Na, az a kemény, nem a kád széle. Mert el kell magyaráznod annak kis szőke srácnak, hogy az ő apukája nem szeretett titeket, és nem akart veletek élni, ezért elment, és nem keresett titeket többé, megpróbálod ezt minél finomabban előadni, hogy ne törd össze a gyerekedet egy életre. Az élet megy tovább. Felneveled a gyerekedet úgy, hogy a biológiai felmenője 13 évesen látja először és utoljára, azt is csak azért sikerül összehozni, mert útlevelet akarsz a legénykének csináltatni és hát ahhoz sajnos elő kell ásni azt az embert valahogyan, valahonnan. Eljön úgy, hogy tisztában van vele, hogy látni fogja a fiát, de egy 50 forintos szelet csoki nem sok, annyit sem képes magával hozni. Soha többé nem látod viszont, nem is akarod, a gyerek sem lesz többé kíváncsi rá. Megérted. Bőven megvan rá az oka!”

“9 éve váltam el és az exfeleségem sajnos teljesen ellenem nevelte őket, hogy milyen téves és fals információkkal, az sajnos teljes homály fedi. Nem minden Apa egyforma, és Édesanyából is sok van. Neveltetése válogatja, kiből milyen szülő lesz. Becsülettel fizetem a 40%-os tartásdíjat, otthagytam a teljes vagyonomat, hogy a mikrokörnyezetük ne sérüljön. Cserébe kaptam 5 büntetőtárgyalást a nyakamba koholt és hamis vádak alapján ( jogerősen felmentettek minden alól ) és a mai napig nem hív a 2 fiam Apának, semmilyen alkalomból még szóban sem köszöntenek, és a legrosszabb, hogy nem is keresnek. Ha én nem hívom őket, akkor ők fel nem emelnék a telefont. Teljesen kizárnak az életükből, az idő meg fogy, és minden egyes perc pótolhatatlan és visszafordíthatatlan.”

“Nem kell az apákat szidni. Mi az hogy nagyon sok férfi ilyen? Az én ismeretségi és baráti körömben pont hogy a nők akadályozzák a láthatást, a gyerekkel meg elhitetik, hogy az apjuk nem kíváncsi rá. Én is ebben a cipőben járok. 21 hónapja nem láttam a 7 éves kisfiam, és egy hivatal vagy bíróság sem segít, csak mindenki egymásra mutogat. A nők jó színészek, inkább nem is folytatom.”

Anyák vagy apák- szülők, akik nem foglalkoznak a gyerekükkel

“Én azt gondolom, minden válás más. Láttam olyat, ahol a válás után az apuka épp úgy vitte oviból haza a gyereket, anyuka is dolgozott, mint a válás előtt. Tudtak normálisan beszélni egymással, hisz a válás a két fél döntése volt. Láttam olyan válást, amiről már az esküvőkor tudtuk, hogy halálra van ítélve. Lány állapotos lett, már csak akkor szólt, amikor mozgott a baba. Fiú elvette, de már akkor hangoztatta, hogy ő nem akar másikat. Pár év, és lett másik, állandó vita, aztán apuka lelép. Hátrahagyva gyerekeket, feleséget, szülőket, testvéreket.  Van, aki megérti, van, aki a feleség mellé áll, mert hát a gyerekek… Pereskedés, új család mindkét félnél. Évekig tartó civakodás. Ha nem az egyik, akkor a másik keresi a fogást a másikon. Kívülről csak a gyereket sajnálja az ember, hisz az nem tehet semmiről. Ami biztos, nem kellett volna teherbe esni, hisz már az elején nem volt kommunikáció, hazugsággal kezdődött kapcsolat, előre lehetett volna látni, hogy nem fog működni. Ki volt a hibás? Mindkettő! Ki szenvedte meg? Gyerekek!”

“Van anya, aki kierőszakolja anyai jogán a gyerek felügyeletet, aztán a bőséges gyerektartásból second hand rongyokat vesz a gyereknek meg két számmal nagyobb kínai fos cipőt, olcsó műanyaggal eteti a gyereket, miközben heti rendszerességgel fodrászhoz, műkörmöshöz jár, és teletetováltatja még a frissen szabatott szilikon cicijein is a bőrt. Az apa meg elkeseredetten látja, hogy a gyerek szociálisan, műveltségben messze elmarad az elvárhatótól, lúdtalpas és feketednek a fogai a sok cukortól és a rendszertelen ápolástól, esetleg mindezt megfejelve anya új szerzeményét szólítja apának, a saját apját meg keresztnevén. Az erősen sulykolt sztereotípiától eltérően bizony a nők egy – nem is olyan jelentéktelen – százaléka bizony a gyereket tekinti élete nagy produktumának, és biológiai alkalmasságát bőven kihasználva (a férfiakban lelkiismeret-furdalást keltve, majd azt folyamatosan életben tartva) a gyereket egyrészről pajzsnak, másrészről faltörő kosnak használva saját önző céljai elérésének eszközeként használja.”

“Kicsi gyerekhez a férfi jellemzően az anyán keresztül kötődik, ha a kapcsolat gallyra megy, apu megy másfelé szórni a magját. Ezt a nőknek is tudomásul kellene venni, plusz eleve felkészülni rá, hogy magukra maradhatnak a gyerekkel, mert manapság ez inkább szabály, mint kivétel. Magyarul: legyen anyagi tartalékod, ami csak a tiéd. Másrészt meg a férfiak nagy részével az apaság inkább megtörténik, mintsem egy cél vagy vágy megvalósítása lenne, aztán jön az új családtag, aki hoz egy csomó felelősséget, meg kitúrja az ágyból… éretlen gyerek vállal gyereket, aztán menekül. (Hogy 20 év múlva esetleg benőjön a feje lágya, és nagyon büszke legyen az elhagyott gyerekeire, akiket addig le se szart, de már szánja-bánja.)”

“Tíz évig figyeltem. Jöttek a gyerekek, 10 év után, és jöttek a gondok…  És nem, hogy szarik a saját két gyereke fejére, még agresszív is volt. Tűrtem, mert azt gondoltam a gyerekeknek apa kell. De amikor már én kevés voltam, és a gyerek ellen fordult az agressziója, mert nem tudta kezelni saját időnként előtörő agresszivitását, mennie kellett. Sose felejtem el ezt a mondatot: Add vissza a gyerektartást, mert megöllek. Hú, de nehéz időszak volt az! Sosem lehet tudni biztosra, hogy egy adott szituáció mit hoz ki az emberből. Van az a típus, amelyik egy báránybőrbe bújt farkas. És nem mellesleg szarik is a gyerekére. Nincs mit tenni.  Szerintem ez zsákbamacska.”

Megosztás Facebookon