nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Család
Anyák, akik szarnak a gyerekük fejére

Anyák, akik szarnak a gyerekük fejére

Egy válás során a gyerekek sérülnek leginkább, pedig biztosan ők azok, akik nem tehetnek semmiről. És szükségük van valamilyen formában mindkét szülőjük jelenlétére, leginkább arra, hogy szeressék őket, és törődjenek velük. Nemcsak az apák, sokszor az anyák is lelépnek, és nem is térnek vissza a gyerekeik életébe.
Sz.N.
f Ajánlom

Sok kritikát kaptunk az előző cikkünk kapcsán, sok olvasónk írta, hogy nemcsak a férfiak nem foglalkoznak a gyerekeikkel, hanem sok nő is megteszi. Nem a hozzászólások miatt készült el a második rész, ahol az anyák vannak terítéken, mert eredetileg is írtam volna róluk, de egy kicsit megsürgette a sok kommentelő, az biztos. 

Péter 2 gyereket nevelt fel teljesen egyedül, egy fiút és egy lányt. Nem volt választása, hiszen a volt felesége egyszerűen lelépett, és soha nem is jött vissza. Akkor a gyerekek 2 és 3 évesek voltak, ma már felnőttek.

“Furcsa nő volt a gyerekeim anyja, soha nem csinált semmit otthon, a szennyest bedobálta a sütőbe, hogy ne legyen szem előtt, pedig az butaság volt, ha a szennyestartóban hagyja, akkor egyszerűbb lett volna kimosnom. Szégyellte a lustaságát, de változtatni nem akart vagy nem tudott rajta. Takarítani sem szeretett, főzni meg nem is tudott. A gyerekekkel sem érezte jól magát, azt hiszem, hogy nem volt neki való a családanyaszerep, csak későn jöttem rá erre.

Én csináltam mindent, munka után főztem, vásároltam, mostam, anyukám besegített a takarításba. Aztán egy szép napon a gyerekeim anyja lelépett, találtam egy cetlit, hogy Amerikába megy, mindig is az volt az álma.

A furcsa csak az volt, hogy nem estem kétségbe, csak a gyerekeimet sajnáltam nagyon, mert ők nem értették, hogy hová tűnt az anyjuk. Sokat nem változott az életünk, addig is én csináltam mindent, és azután is. Hosszú évekig annyi munkám volt a saját karrierem mellett a kicsi gyerekeimmel, hogy párkapcsolatra egyáltalán nem volt időm. De megvoltunk, sőt, egész jól megvoltunk, nagyon igyekeztem, hogy a gyerekek jól legyenek. Azt hiszem, hogy a lányomnak volt a nehezebb, neki talán jobban hiányzott az anyja, akivel évente kétszer beszéltek telefonon: születésnapokon és karácsonykor. Ajándék ilyenkor sem volt, csak ígéretek, hogy küldök repülőjegyet, és eljöhettek hozzám, majd ha…  Na, ez sose valósult meg, mindegy is. Most már van új feleségem, de ehhez húsz év kellett. Ő szereti a felnőtt gyerekeimet, és szenvedélyesen főz, mindenben támogat engem, szóval totális ellentéte az első nejemnek. Emlékszem, sokszor keseregtem azon esténként, hogy vajon képes vagyok-e egyedül felnevelni két gyereket, de sikerült. Nem volt könnyű a kamaszkoruk, meg nagyon ciki volt a lányom hajából valamilyen frizurát fonni a suliba reggelente, de megoldottuk. Igazából büszke vagyok rájuk is, meg magamra is!”

A válásunk során a feleségem nem tudta eldönteni, hogy melyik gyereket válassza a két lányunk közül, mert mindkettőt semmiképpen se akarta megtartani.

Részlet a
Részlet a “Grace nélkül az élet” c. filmből

A lányok ekkor 5 és 8 évesek voltak. Egyszer az egyiket, máskor a másikat óhajtotta, én viszont nem akartam semmiképp különválasztani őket. Végül a bíróság előtt döntöttük el, hogy közös szülői felügyelettel egy hétig nálam, aztán egy hétig nála laknak majd a gyerekek. Évekig ez így is ment, nem mondom, hogy ez volt a legideálisabb helyzet, mert szerencsétlenek hurcolták egy-egy táskában a legfontosabb holmijukat ide-oda. Közben a volt nejem állandóan keresztbe tett, ő azt hitte, hogy nekem, de valójában a saját gyerekeinek. Maga volt a pokol, mindig volt valami cirkusz, majd a nagyobbik lányom megelégelte, és végleg hozzám költözött, aztán két év múlva a kicsit egészen konkrétan kidobta a saját anyja, és akkor ő is hozzám jött.

A mai napig nem értem, hogy a pedagógus volt feleségem miért nem volt képes legalább minden második héten normálisan helytállni a lányai mellett. Nem adta rájuk azokat a holmikat, amiket én vettem, nem vitte el orvoshoz őket, ha betegek voltak, nem tanult velük, egyszóval teljesen úgy viselkedett, mint aki nem is szereti őket, és nem is törődik velük. A nagylányom egyébként évek óta nem áll szóba az anyjával, pedig nagyon sokszor kértem, hogy ezt ne csinálja, de szerinte őt annyit bántotta fizikailag és lelkileg az anyja, hogy nem akar többet hallani róla. A kisebbik lányom – ő is már 22 éves – hetente-kéthetente elmegy az anyjához, ők viszonylag jóban vannak, bár nem hiszem, hogy valaha is megbocsátja neki, hogy kidobta. A volt feleségem egyébként azt gondolja, hogy ő remek anya, aki mindent megtett a gyerekeiért, de ez közel sem így van.”

András a válás során gyakorlatilag megvásárolta a feleségétől a gyerekét. Vagyis nem a gyereket, hiszen őt sosem akarta az anya, inkább a gyerek felügyeleti jogát.

“A fiam 2 éves volt, amikor az anyja beleszeretett egy másik férfiba, és elköltözött hozzá. A gyereket nem akarta magával vinni, ő úgy gondolta, hogy jobb helyen van nálam, aminek én nagyon örültem. Egy ideig beszélgettünk arról, és rövid ideig csináltuk is, hogy egy hétig nálam lakott a gyerek, egy hétig nála, de azt láttuk, hogy ez nagyon rossz a kicsinek, mert nem tudja, hol alszik, kinél lesz, nem volt állandó otthona. Ráadásul az anyukája közben messze költözött, nem is működött volna a dolog. Végül némi pénzért cserébe ő lemondott a felügyeleti jogáról, én pedig megígértem neki, hogy soha nem fogom korlátozni őt abban, hogy találkozhasson a gyerekünkkel. Sajnos, nem keresi erre az alkalmat, a kisfiam már 9 éves múlt, és legjobb esetben is havonta egyszer látja az anyukáját, és nyáron esetleg két hetet tölt nála. Az anyák napi ünnepségre soha nem jön el az anyja, pedig mindig hívjuk, a gyerek is kéri. Furcsa ez nekem, azt gondolná az ember, hogy egy anya nem bírja a gyereke nélkül. Szörnyű ilyet mondani, de gyakran azt érzem, hogy nem is szereti őt, és nagyon megbánta, hogy megszülte…”

Részlet a
Részlet a “Grace nélkül az élet” c. filmből

Én gyerekem, te gyereked

Amikor Annáék összeházasodtak, akkor Annának volt két fia az előző házasságából, és a második férjnek is két pont ugyanannyi idős gyerekei voltak az első házasságából. Anna legnagyobb megdöbbenésére a férje volt felesége köszönte, de nem kérte a gyerekeket, és mind a négy gyerek hirtelen Anna felelőssége lett.

“Nagyon furcsa volt, ahogyan az anyuka kibújt minden felelősség és munka alól. Sose ért rá semmire, nem tanult a gyerekekkel, nem főzött rájuk, minden rám maradt, pedig 3 percre laktunk egymástól, a gyerekek bármikor átmehettek volna, ha ő ezt igényli. De simán lemondott róla, olyan volt, mint egy hétvégi apuka, nagyjából kéthetente áthívta őket hétvégén egy kicsit, aztán már jöhettek is haza, ott sem aludtak. Pont úgy viselkedett anyaként, mint az én volt férjem apaként. Nekem ez a mai napig nem fér a fejembe, a beteg gyerekeit sem ápolta, mindig mindent rám hagyott, pedig én csak egy idegen nő voltam. Valószínűleg bosszút akart állni a válásért, de nem értem, hogy miért a gyerekeken csattant az ostor…

Túl vagyunk rajta, nem volt könnyű 3 fiúval és egy lánnyal, de most már felnőttek, és önállóak. Meg kell, hogy mondjam, hogy a második férjem mindig támogatott a nevelésben, mellettem állt – legalább elvben, mert gyakorlatilag mindig dolgozott a négy gyerek miatt. És sosem szidta a volt feleségét sem, a mai napig mindenben segíti őt is, ha kell, autót szerel, ha szüksége van rá, akkor pénzt ad neki. És nem mellesleg az én két fiamat is felnevelte, pedig ők sem voltak angyalok, de sokkal többet tett értük, mint a saját apjuk.”

 

Megosztás Facebookon