Család

Csak a beszélőkön láthatja babáját a csecsemőgyilkosság miatt ülő anya

A ceglédi B. Mónika a tököli rabkórházban szült, miután másfél éves kisfia meggyilkolásáéért börtönbe került. Harmadik gyerekével terhesen jutott a rácsok mögé, de az újabb baba a megszületése után nem maradhatott az anyjával. Jelenleg a beszélőkön láthatják egymást.

B. Mónika tavaly október végén bántalmazta olyan súlyosan a másfél éves gyerekét (az idősebb, elsőszülött gyereke szeme láttára), hogy a baba belehalt a sérüléseibe. A csecsemőgyilkossággal vádolt anyát ezt követően már úgy helyezték előzetes letartóztatásba, hogy a nő éppen a harmadik gyerekével volt várandós, és a bíróság rendelkezése szerint az anyát a “kiszámíthatatlan viselkedése” miatt nem helyezhették terhességére való tekintettel sem házi őrizetbe.

A ceglédi anya  így a tököli rabkórházban szülte meg a babáját, és bár általában a gyermekágyas időszakot követően a kismamákat a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet anya-gyermek részlegére helyezik át – ahol a gyerekükkel annak egy­éves koráig lehetnek együtt –, mivel B. Mónika a másik gyereke sérelmére követett el bűncselekményt, így ő és a csecsemője külön elhelyezést kaptak.

Ez azt jelenti, hogy az anya csak a beszélőkön láthatja a babáját, akit jelenleg a gyerek apja nevel – írja a Blikk. A lap úgy tudja, hogy a férfi visszavárja az anyát, és szeretné, ha a nő szabadulását követően együtt nevelhetnék a gyereket. A tragédia után a férfi úgy nyilatkozott a Blikknek, hogy társa példás anya volt, csak a sok egyedüllét és az állandó anyagi gondok depresszióssá tették, ami aztán a gyilkossághoz vezetett.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top