nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Család
Sokszorosára nőtt a császármetszések aránya Magyarországon

Sokszorosára nőtt a császármetszések aránya Magyarországon

Egyre több császármetszést végeznek Magyarországon: a szülések közel 40 százalékánál alkalmazzák ezt a módszert, míg mintegy fél évszázada mindössze öt százalékában éltek vele. Fontos megjegyezni az is, hogy szakmailag csupán a szülések 15-25 százalékában lenne indokolt a műtéti beavatkozás.
NLCafé
f Ajánlom

Száz élveszülésre 2015-ben 38,7 császármetszés jutott – írja az MTI a Magyar Időkre hivatkozva. Jelenleg a magyarországi császármetszési arányok 8,5 százalékkal haladják meg az EU-, és 7,3 százalékkal az OECD-tagországok átlagát az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) A magyar egészségügyi rendszer teljesítményértékelése című kiadványának adatai alapján.

A műtétek aránya 12 százalékkal nőtt 2011 és 2015 között, ugyanakkor a hátrányos helyzetű településeken 9,5 százalékponttal kisebb arányban szülnek császármetszéssel a nők. Ez akár azt is jelentheti az ÁEEK szerint, hogy

a császármetszések előfordulását az anya gazdasági státusza és kifejezetten a császármetszés iránti kérelme is befolyásolhatja.

Miközben a műtétnek leggyakoribb oka a fenyegető méhen belüli oxigénhiány, az elmúlt 40 évben a veleszületett agykárosodás előfordulása annak ellenére sem csökkent, hogy a császármetszések aránya a sokszorosára nőtt – emelik ki a kiadványban. Az ellátó központ szerint szakmailag a császármetszést a szülések 15-25 százalékánál tartják indokolhatónak.

 

Megosztás Facebookon