nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Család
Szigorú szülők és az ő hülye szabályaik

Szigorú szülők és az ő hülye szabályaik

Következetesség ide vagy oda, vannak szülők, akik olyan hajmeresztő feladatokkal és szabályokkal igyekeznek rendre tanítani a gyerekeiket, hogy az valami elképesztő. Vajon mire gondolhat például az a szülő, aki száműzi a puzzle-t és a legót otthonról, nehogy már kupit csináljanak vele a kölykök?
NLCafé
f Ajánlom

Kislánykoromban, miután kitört a nyári szünet, vagy a vidéki nagyszüleimnél nyaraltam (ez tette ki a rövidebb időt), vagy odahaza töltöttem az időt. Mivel a város szélén laktunk – már majdnem vidéken –, kellően nyugis volt a környék ahhoz, hogy a szüleim már kisiskolásként is nyugodt szívvel elengedjenek egyedül a barátnőmékhez, akiknek igazi mesevilág kertjük volt, hatalmas meggyfákkal, egy benne parkoló lakókocsival és egy gyönyörűséges német juhász kutyával, ami sok-sok játék lehetőségét jelentette nekünk. Aztán ha kedvünk támadt egy kicsit csavarogni, volt klassz játszótér a közelben, tollaspálya és kőhajításnyira a Duna-part, úgyhogy mondhatom, mi sosem unatkoztunk gyerekként.

Mondjuk, erről gondoskodtak a kedves szüleink is, főleg az én apukám jeleskedett abban, hogy feladatokkal lásson el, melyek egy része inkább volt kötelességtudatra és alázatra nevelő rabszolgamunka, mint hasznos tevékenység. Rendes to do listám volt a vakáció minden napjára, és amíg a rajta szereplő feladatokat végre nem hajtottam, nem mehettem játszani. Talán a két leggyűlöltebb ezek közül a víz lecserélése a haleledelnek szánt tubifexen és a három padlószőnyeges szoba felsöprése cirokseprűvel (!) című programpontok volt. Bár az asztali naptár napjainak színezgetése sem okozott különösebb gyönyört, ami meg a téli szünetekben volt rendszeres programom.

Hiába, apám nem akarta, hogy elkanászodjak, és jó korán megtanított arra, hogy akkor lesz nyugodt és boldog életem, ha a szabályait betartom, és a hűtőben tárolom a kenyeret – amitől ugyan undorító íze és állaga lesz, de legalább sokáig eláll –, és mindennap gondosan felhúzom a lakásban található csillió darab órát. Ja, és még véletlenül sem vetemedek arra, hogy gombokkal lefelé rakjam le a távirányítót. Ha pedig elmentem valahova, kínosan ügyelnem kellett rá, hogy pontosan érkezzek haza, különben nem álltam meg előtte. Egyetlen alkalomra emlékszem, amikor 5 percet késtem. Úgy lekapott a tíz körmömről, hogy csak lestem. Hogy a jutalmam utána egy hét kijárási tilalom volt, azon nem is lepődtem meg.

De ez mind semmi a most következő sztorikhoz képest. Vannak szülők, akik aztán tényleg nem érzik, hol van az észszerűség határa, amikor a gyerekeik kordában tartásáról van szó. Téma ez most a Reddit-felhasználók körében is, ahol hajmeresztő sztorikat írnak le a felhasználók a szüleik szigorú és sokszor tök fölösleges szabályairól, amikhez gyerekként alkalmazkodniuk kellett. Hoztunk is ezekből pár gyöngyszemet.

Nem mehettem át egyedül az úttesten egészen középiskolás koromig. Tiszta szerencse, hogy a legjobb barátomék ugyanabban a háztömbben laktak, amiben mi.

via GIPHY

 

A mostohaanyám kitalálta, hogy túl sok sampont használok, ezért szerzett egy kis gyógyszeres fiolát, mindig abba öntötte bele a nekem szánt adagot. Persze sosem volt elég a seggig érő hajamra.

via GIPHY

 

Nem hallgathattunk gitárzenét. Sosem fogom elfelejteni a napot, amikor a tesóm a Sabbath Bloody Sabbathot hallgatta, apám meg rajtakapta, és kivágta a rádiót az ablakon. Így aztán egész gyerekkoromban Richard Marxot és Michael Boltont kellett hallgatnom. Kösz, apa!

via GIPHY

 

Tilos volt otthon a legó és a puzzle, mondván: rendetlenséggel járna, ha azzal játszanánk. Imádom a puzzle-t, basszus. Felnőttként a kedvenc időtöltésem.

via GIPHY

 

Nem volt szabad fiúkkal szóba állnom. Egyszer, szenteste napján még az utolsó ajándékokért rohangálva összefutottam pár csoporttársammal, és pár percig beszélgettünk, majd boldog karácsonyt kívántunk egymásnak. 15 éves voltam, ha jól emlékszem. A nővérem meglátott, és beköpött a szüleinknek. Amikor hazaértem, apám és anyám már az ajtóban várt, és irgalmatlan ordítozást rendeztek. Karácsonykor…

 

Anyám mániája volt, hogy minden ruhánkat színek és árnyalatok szerint szortírozva kellett tárolnunk a ruhásszekrényben. Volt a színeknek egy meghatározott sorrendje is, amire figyelnünk kellett. Ha véletlenül a sárgák a lilák mellé kerültek, pokol volt az életünk aznap.

via GIPHY

 

És nektek voltak hasonló élményeitek? Írjátok meg kommentben!

 

 

Megosztás Facebookon