Család

Elítélték a lányukat fogva tartó és sanyargató szülőket

Hat év börtönbüntetésre ítélték nem jogerősen azokat a szülőket, akik hónapokig embertelen körülmények között bezárva tartották és éheztették 11 éves lányukat Kislétán.

A két – szülőnek nehezen nevezhető – vádlott öt kiskorú gyermekével élt együtt Kislétán. 2014-ben magántanulóvá vált 11 éves lányuk, de otthon maradt gyermeküket elhanyagolták és sanyargatni kezdték.

A kislányt 2014 októberben bezárták a spájzba, ahol nem volt fűtés, az ablakkeretben nem volt üveg, és csak kívülről lehetett bejutni a helyiségbe. A spájz ajtaja függönnyel volt eltakarva, küszöbét eltömítették, a gyereknek mindössze egy koszos matracot és egy bilit adtak be. A szülők az alapvető tisztálkodási lehetőséget sem biztosították a lány számára, és enni sem adtak neki, emiatt a gyerek nagyon lesoványodott. Vizet és cukrot csak a szomszédtól, a spájz ablakán keresztül kapott.

A kislány 2015. április 13-án szabadult ki, miután kiabálására és könyörgésére felfigyelt egy arra sétáló férfi, és az egyik szomszéddal értesítették a rendőrséget.

A Nyírbátori Járásbíróság nem jogerősen 6-6 év börtönbüntetésre ítélte a szülőket, és megszüntette a vádlottak szülői felügyeleti jogát is.

birosag.hu

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top