Család

Megható üzenetet hagyott a kisfiú a plüssmackón, amit nem volt pénzük megvenni

"Kérlek, ne vegyétek meg, mert akkor szomorú leszek és sírni fogok" – írta a plüsspanda dobozára.

Amikor június elején bevásárolni indult anyukájával, a kisiskolás Leon Ashworth még nem gondolta, hogy életre szóló barátságot köt majd a szupermarketben. Pedig így történt: Leon ugyanis első látásra beleszeretett az Asda egyik plüsspandájába, akit ott helyben el is keresztelt, méghozzá Pandynek.

Megható üzenetet hagyott a kisfiú a plüssmackón, amit nem volt pénzük megvenni

Csakhogy hiába tervezte el, mi mindent csinálnak majd közösen, édesanyjának nem volt elég pénze arra, hogy megvegye Pandyt, ezért Leon fájó szívvel, de visszarakta őt a polcra azzal, hogy fizetés után visszajönnek érte. Hogy biztos lehessen abban, barátja megvárja őt, Leon megható üzenetet hagyott a dobozán, ami így szólt:

 

Anyukámnak nem volt elég pénze Pandyre, de június 15-én már lesz, és visszajövünk érte. Kérlek, ne vegyétek meg, mert akkor szomorú leszek, és sírni fogok.

 

És ezután jött a dolog igazán megható része. Az Asda munkatársai ugyanis meglátták az üzenetet, és úgy döntöttek, megveszik neki a játékot, és személyesen adják át. A Facebookon kezdték őt keresni, és hála a közösségi oldalnak, a poszt eljutott a liverpooli kórház intenzív osztályán dolgozó édesanyához is.

Megható üzenetet hagyott a kisfiú a plüssmackón, amit nem volt pénzük megvenni

Még mindig képtelen vagyok felfogni az eladók kedvességét. Nagyon megható! Mikor elmondtam Leonnak, mi történt, elsírta magát. Leírhatatlan volt az öröme” – mondta az egyébként háromgyerekes anyuka, Debbie, majd hozzátette, kisfiának nehéz éve van, de végre történt vele valami, aminek igazán örülhet, és amiből erőt meríthet majd.

Olvass még megható történetet az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top