Család

Kilencvenegy menekült lapult a kamionban Nagylaknál

Kamionban rejtőzködő migránsokat találtak Nagylaknál a határőrök, összesen 91 embert bújt el egy török ponyvás teherautó rakterében.

Törökországból Norvégiába szállított autóalkatrészeket a fuvarlevél szerint az a török kamion, amelynek a rakterében 91 határsértőt találtak a Nagylak-Csanádpalota határátkelőnél. A kamion kedd reggel fél hétkor jelentkezett a határon. A határrendészeknek feltűnt, hogy a ponyvát rögzítő kötelet elvágták, majd ragasztószalaggal rögzítették egymáshoz az elvágott végeket.

Nagylaknál bukkantak a menekültekre

A jármű átvizsgálásánál a raktérből 91 iraki és szíriai állampolgár – 44 férfi, 18 nő és 29 kiskorú – került elő, többségüket korábban menedékkérőként vették nyilvántartásba Romániában. A gépkocsivezető azt állította, nem tudott arról, hogy emberek rejtőztek el a raktérben, útja során több parkolóban is megállt.

A román hatóságok a raktérben talált emberek ellen tiltott határátlépési kísérlet miatt, a sofőr ellen pedig bűnsegédlet gyanújával kezdeményeztek bűnvádi eljárást.

Idén az első öt hónapban csaknem háromszor több embert fogtak el a román–magyar határ Arad és Bihar megyei szakaszán, mint a tavalyi év azonos időszakában. Idén május végéig 716, míg tavaly az első öt hónapban 240 határsértőt tartóztattak fel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top