Család

Gyakorlatilag agyonverhették Otto Warmbiert

Az Észak-Koreából hazaszállított egyetemistát brutálisan megverték, most agyhalott.

Nem botulizmus miatt kerülhetett kómába Otto Warmbier. A  hét elején Észak-Koreából mentő repülőgépen hazaszállított, kómában lévő amerikai diák édesapja, Fred Warmbier azt mondta, fiát brutálisan megverték fogva tartói.

Az apa megtörten mondta el, hogy fia egy szervezett és biztonságosnak mondott utazással jutott Észak-Koreába. Letartóztatása után rövid ideig leveleztek vele, de aztán megszakadt a kapcsolat, és ekkor a szülők gyanút fogtak. Óvatosan viselkedtek, nem bírálták Phenjant, nehogy a fiuknak bántódása essék, és felvették a kapcsolatot az amerikai külügyminisztériummal is.      

Nem hisznek Észak-Koreának

Az édesapa “terrorisztikus páriaállamként” jellemezte Észak-Koreát, ahol – mint mondta – fiával brutálisan bántak. Kifejtette: sem ő, sem felesége nem hiszi el az észak-koreai hatóságok magyarázatát, miszerint 22 éves fia a ritka, de nagyon veszélyes, a légző- és a mozgatóizmok bénulását okozó botulizmusban betegedett volna meg, és azt követően esett kómába, hogy altatót kapott.

“Még ha elhinnénk is a magyarázatukat a botulizmusról és az altató okozta kómáról, akkor sem elfogadható, hogy titokban tartották az állapotát, és megtagadták tőle a megfelelő orvosi kezelést” –fogalmazott Fred Warmbier. Hozzátette: a fia “rossz állapotban van”.          

Az apát szerda este Donald Trump amerikai elnök felhívta telefonon, együttérzését fejezte ki, és felajánlotta segítségét. Hasonlóképpen Rex Tillerson külügyminiszter is kereste a családot, és már többször beszélt a szülőkkel.        

A cincinnati kórház szóvivője pedig azt közölte: Otto Warmbier állapota stabil, de “súlyos idegrendszeri károsodásokat szenvedett”.       

15 év egy plakátért

 Otto Warmbier a virginiai egyetem hallgatója volt, amikor ellátogatott Észak-Koreába, ahol “államellenes cselekedetért” tartóztatták le. A fiatalember ugyanis megpróbált eltenni egy propagandaplakátot. Rövid tárgyalás után 2016 márciusában 15 évi börtönre, illetve kényszermunkára ítélték. Ekkor látták őt utoljára.        

Az észak-koreai hatóságok – humanitárius megfontolásokra hivatkozva – a héten bocsátották szabadon, és szerdán szállították őt vissza az Egyesült Államokba.        

Csütörtök délután a kórház jelentést adott ki Otto Warmbier állapotáról. Az orvoscsoport megállapítása szerint a 22 éves fiatalember szervezetében nem mutatható ki botulizmus, és agyszövetei nagy kiterjedésben elhaltak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top