Család

Éljenek az apukák, nagypapák! De mikor is lesz apák napja 2017-ben?

Ne feledkezzünk meg az édesapákról sem! Bár kétségtelen, hogy az anyák napja sokkal hangsúlyosabb Magyarországon, de azért van egy ünnepnap a nyár közepén, amit az apukáknak szentelhetünk. Megmondjuk 2017-ben ez mikorra is esik.

Apák napja a világ legtöbb országában más-más hétvégére esik. Nálunk ez hagyományosan június harmadik vasárnapja, ami 2017-ben június 18-án lesz. Ekkor lehet készülni, vicces, kedves vagy megható ajándékokkal, hogy felköszöntsük apukánkat, nagypapánkat.

Apák napja, de mikor is?

Az apák napja alapvetően világi ünnep, de a katolikus ünnepnaptárban március 19-én, Szent József napján tartják az apák napját, és persze vannak vicces gyermekek, akik pedig május 19-én, Ivó névnapján köszöntik fel apukájukat.

Apa születik

Felesleges arról diskurzust nyitni, hogy az anyák vagy az apák gyerekek körüli teendői fontosabbak-e, a lényeg, hogy mindkét szülő meghatározó egy gyerek életében, és míg anya a gyermek megszületésével és a babavárás 9 hónapjában lesz valaki, addig az apáknak, mindenféle hormonális rásegítés nélkül kell beletanulni, és tudatosan készülni a szerepre. Köszöntsük hát apukánkat, egy igazán ötletes ajándékkal apák napján vagy készíthetünk egy igazi, full extrás apák napi reggelit is.

Éljenek az apukák, nagypapák! De mikor is lesz apák napja 2017-ben?

Apák napja mindennap

Édesapánkat köszöntsük apák napján: hisz ő is ott volt mikor megszülettünk, ugyanúgy éjszakázott, mikor sírtunk, és mikor nagyobbak lettünk, olyan dolgokat is kipróbáltunk együtt, amitől anya nagyon félt volna: hegymászás, gokartozás, lovaglás vagy barkácsolás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top