Család

Fitneszkarkötő gyerekeknek: a szülők imádni fogják

Idén év végén lesz majd kapható az a fitneszkarkötő, amellyel a szülők folyamatosan nyomon követhetik gyerekeik egészségi állapotát, de akár hangulatát is.

A fitneszkarkötő nem újdonság, már évek óta lehet kapni olyan hordható eszközöket, amelyekkel folyamatosan figyelhetjük, hogy mennyit mozgunk, hány kalóriát égetünk el, illetve sportolás közben is odafigyelhetünk vele a pulzusunkra, okostelefonunkkal vagy számítógépünkkel összekötve pedig egészen részletes naplót is készíthetünk az aktivitásunkról.

A Good Parents Inc. nevű cég által kifejlesztett Kiddo nevű eszköz hasonló elven működik, de eltérő célt szolgál. A fitneszkarkötőhöz hasonló kis kütyü segítségével a szülők megbizonyosodhatnak róla, hogy gyerekeik mindennap eleget mozognak és megfelelő tápanyagokat fogyasztanak. Erre azért van szükség, mert a fejlesztő cég felismerte, hogy a szülők munkaideje alatt a gyerekekre felügyelő óvónénik vagy bébiszitterek nem biztos, hogy kellő figyelmet fordítanak ezekre.

A gyerekeknek szánt fitneszkarkötő színes előlapját cserélgetni is lehet (Fotó: Good Parents Inc.)
A gyerekeknek szánt fitneszkarkötő színes előlapját cserélgetni is lehet (Fotó: Good Parents Inc.)

A Kiddo egy valós idejű egészségfigyelő eszköz, amelybe négy különféle szenzort szereltek. Ezeken keresztül képes folyamatosan mérni a gyerekek testhőmérsékletét, pulzusát, de azt is, hogy mennyit izzadnak és mennyit mozognak. Ami a hangulatot illeti, a Kiddo tudja mérni a gyerekeket érő stressz szintjét, de az alvásuk minőségét is figyelni tudja, így a szülők számára a nap 24 órájában adatokat tud szolgáltatni a kicsik egészségi és lelki állapotáról.

Emellett a Kiddo-ban megtalálható az úgynevezett geo-fencing technológia is, vagyis, a karkötő a szülők telefonjára küldött értesítéssel jelzi, ha a gyerekek elhagynák a számukra kijelölt területet (például a kertet vagy a lakást). Ehhez a szülők telefonjára egy Android illetve iOS operációs rendszereken elérhető alkalmazást kell csupán letölteni.

A fejlesztő ígérete szerint a karkötő kibírja a gyerekekre jellemző extrémebb igénybevételt, emellett vízálló és anti-allergén anyagokból készült, hogy bárki viselhesse. A borító cserélhető, négy vidám színes grafikából választhatnak a gyerekek, a dinoszauruszoktól a szuperhősökig.

A szülők a telefonjukon kísérhetik figyelemmel gyerekeik aktivitását (Fotó: Good Parents Inc.)
A szülők a telefonjukon kísérhetik figyelemmel gyerekeik aktivitását (Fotó: Good Parents Inc.)

A gyerekek mozgását különböző, gesztus-alapú játékokkal serkenti a Kiddo: például játszhatnak kő-papír-ollót, vagy léggitározhatnak is, de a Kiddo például az éneklést is honorálja.

Az applikáció segítségével a szülők különböző célokat adhatnak meg, amelyeket a gyereknek teljesítenie kell: például, hogy mossanak fogat, vagy igyanak több folyadékot, ha nagyon kimelegedtek a szaladgálásban. Ezzel úgynevezett Kiddo-pontokat gyűjthetnek, amelyeket később apró ajándékokra válthatnak be, ezzel jutalmazva az aktivitásukat.

A fejlesztők a Kickstarter közösségi adománygyűjtő oldalon kalapozták össze a szükséges összeg csaknem kétszeresét, így már folyamatban van a gyártás. Az ígéret szerint az első Kiddókat idén decemberben szállítják majd házhoz, aki pedig még most, a korai fázisban megrendeli, 79 dollárért vagyis szűk 22 ezer forintért juthat hozzá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top