Család

Tűzoltókat kellett hívni a gyerekhez, aki bezárta magát az autóba

A szülők nem törték be a kocsi ablakát, vagy nem próbálták meg felfeszíteni valamivel az ajtót, hanem ennél szofisztikáltabb és biztonságosabb módszerhez folyamodtak kétéves gyerekük kiszabadítása érdekében: kihívták a tűzoltókat.

Kedd délelőtt a tűzoltóknak egy 2 éves kisgyereket kellett kiszabadítaniuk egy autóból Alsó-Árva környékén. A szülők 10 óra körül riasztották őket az alsókubíni járásbeli (Dolný Kubín) Bziny községbe.

A kisfiúnak szerencsére nem esett nagyobb baja az ijedtségen kívül  – értesült a Čas.sk.

A szlovák lap azt is felidézi, hogy nem ez az első eset, hogy egy kocsiban ragadt gyerek miatt riasztani kellett a tűzoltókat. Bő egy évvel ezelőtt Pozsonyban kísértetiesen hasonló események zajlottak le, igaz, akkor az anya csuktak rá az egyéves babájára és a slusszkulcsra az autója ajtaját.

Néhány héttel ezelőtt pedig Cornwallban történt, hogy egy 14 hónapos gyerek aktiválta valahogy a központi zárat, miután az anya véletlen a csomagtartóban hagyta a kulcsát. Akkor a tűzoltók a kocsi hátsó szélvédőjét törték be, úgy szabadították ki a magára maradt kisfiút.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top