Család

Bérelhető nagyik főznek a házi kosztra vágyóknak

Ha a nagyi utánozhatatlan házi kosztjára vágynál, de erre valamiért nincs lehetőséged, már bérelhetsz is nagymamát, aki az otthonodban főzi meg kedvenc fogásaidat.

Ki tudja, mi a titok, de az tény, hogy a nagyi főztje egyszerűen utánozhatatlan, még Massimo Bottura is megmondta, hogy a tésztát nyújtó nagymamája hatására lett belőle a világ (egyik) legjobb séfje.

Bérelhető nagyik főznek a házi kosztra vágyóknak 

Ez egyúttal azt a szomorú tényt is maga után vonja, hogy ha valamiért nincs nagyi a közelben, akkor egyszerűen le kell mondanunk ezekről a különleges ízekről – hál’ istennek most már azért nem egészen. A Lou Papé ugyanis egy olyan szolgáltatás, amivel jól főző nyugdíjasokat és idős szakácsokat (szóval NAGYMAMÁKAT) invitálhatunk otthonunkba, hogy ott készítsék el nekünk kedvenc fogásainkat. A másik szolgáltatás a főzőtanfolyam, ahol pedig a profi nagyiktól tanulhatjuk meg ételeik titkát – persze arról tegyünk le, hogy ugyanolyan lesz, mint ahogy ők csinálják.

A szolgáltatás egyelőre sajnos csak Franciaországban működik, de amilyen jó ötlet, remélhetőleg hamarosan máshol is rákapnak majd az emberek.

 

Metro

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top