Család

Hetekig keresték az eltűnt idős nőt, miközben kórházban volt

Családja úgy talált rá végül az idős asszonyra, hogy felhívták az egyik budapesti kórház nyilvántartási osztályát, akkor derült ki, hogy már napok óta náluk van. A hozzátartozókat azonban senki sem értesítette erről.

Több mint két hétig kereste lánya az eltűnt, 69 éves édesanyját, aki napok óta egy budapesti kórházban feküdt. Erről azonban nem értesítették a családot – számolt be a Tények.

Az idős asszony március végén ment el otthonukból. Időskori demenciában szenved, képtelen tájékozódni és segítséget kérni. Képtelen megmondani, hol lakik; térben és időben is képtelen tájékozódni. Legyengült állapotban került be az egyik budapesti kórházba.

A család azt mondta a Tényeknek, hogy a rendőrség sem tudott segíteni. Hiába kértek segítséget, a rendőrségen csak annyit mondtak: ők nem taxitársaság. Kiadtak országos körözést is, de azzal sem jutottak semmire.

Tűvé tették érte az egész fővárost, mindhiába. Úgy találtak rá végül az idős nőre, hogy felhívták az egyik budapesti kórház nyilvántartási osztályát, akkor derült ki, hogy az asszony már 4 napja náluk van, és nagyon erőtlen. Sőt arról is csak ekkor értesültek a hozzátartozók, hogy az eltűnése alatt stroke-ot kapott. Az idős asszonyt most otthon ápolja a családja, de egyelőre nem tudják kimozdítani az ágyból, mert a stroke miatt lebénult. Lánya és unokája most tolókocsira gyűjt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top