Család

Barátnője hordta ki a beteg nő ikerbabáit

Nap mint nap hallunk felemelő történeteket nagylelkű emberekről, önzetlenségről és a barátság erejéről. Az a kötelék azonban, ami a most következő két családot összefűzi, egészen rendkívüli.

Nicole Barattini 16 éves kora óta küzd a TTP nevű autoimmun betegséggel. A trombotikus trombocytopenias purpura egy vért érintő ritka betegség. Az ebben szenvedő betegek vérében kis rögök képződnek, ami a vérlemezkék elhasználódását eredményezi. A betegség okozta panaszok között a leggyakoribb a bőr alatti és a nyálkahártya-bevérzések, de sűrűn előfordulhat láz, gyengeség, fáradékonyság és fulladás is – írja a webbeteg. A betegség kezelése plazmaferezissel történik: a beteg hetente néhány alkalommal egy speciális teremben fekszik, a vérét egy eszköz segítségével szűrőberendezésen engedik át, majd visszajuttatják a betegbe. A szűrőberendezés azokat az antitesteket távolítja el a vérből, melyek támadják a szervezetet.

Nicole az évek során megtanult együttélni betegségével, de amikor 2010-ben férjhez ment, nem várt akadályba ütközött. Kiderült, hogy ha teherbe esik, azzal kockára teszi a saját és a születendő gyermeke életét is. A kezelés, amit rendszeresen kap, a babára nézve jelentene komoly veszélyt, ha viszont a terhesség idejére lemondana a kúráról, azzal saját magát sodorná életveszélybe.

A helyzet nagyon nehéz volt, de egyet biztosan tudott Nicole és férje, Kevin: azt, hogy szeretnének családot. Az örökbefogadás lehetőségét sem vetették el, de a procedúra túl drága volt nekik. Helyette a petesejt-lefagyasztás mellett döntöttek. Kiderült, hogy Nicole petesejtjei teljesen egészségesek, vagyis a betegsége nem genetikai eredetű – ami nagyon jó hír, viszont a dolog neheze még hátra volt: a párnak találnia kellett egy nőt, aki kihordja a gyereküket.

“Hallottunk már sztorikat testvérekről és édesanyákról, akik kihordták szeretteik gyermekét, de nekem lánytestvérem nincs, anyám pedig már túlkoros lett volna egy ilyen feladathoz. Szóval elővigyázatosságból lefagyasztattuk a petesejteket, aztán a sorsra bíztuk magunkat” – mondta Nicole.

Mivel pénzért béranyát fogadni New York államban illegális, az ügyvédjük azt javasolta Nicoléknak, hogy keressenek valakit az ismeretségi körükben, aki kvázi szívességből vállaná a gyermekük kihordását.

És bizony a baráti körükben többen is felajánlották a segítségüket, de egyik vállalkozó egészségi állapota sem volt teljesen megfelelő a doktorok szerint. 2015-ben aztán sikerült megtalálniuk az ideális jelöltet. Lianna és férje, Shawn régóta jó barátságot ápolt Kevinékkel, viszont kértek egy kis türelmet, mert még dolgoztak a saját családjuk bővítésén. Miután azonban az ötödik gyerekük is elmúlt egyéves, Lianna úgy döntött, készen áll a feladatra.

Az első beültetés sikertelen volt, de 2016 nyarán két kis élet is fejlődni kezdett a nő méhében. Idén februárban pedig Lianna sikeresen életet adott Nicole és Kevin ikreinek – Dominicnak és Lucianának.

A szülők – és a segítőkész keresztszülők – azt remélik, történetük sok olyan családnak reményt ad majd, amelyeknek az átlagosnál sokkal többet kell harcolniuk azért, hogy gyermekük szülessen.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top