Család

Nem az az anya vagyok, aki lenni szeretnék – őszinte poszt az egyedülálló anyaságról

A 26 éves ausztrál anyuka születése óta egyedül neveli 19 hónapos kisfiát. Most egy hosszú, és nagyon őszinte Facebook-posztban beszélt a nehézségeiről.

“Rengeteget sírok. Többet, mint bármikor gondoltam volna, pedig a szülés előtt biztos voltam benne, hogy mosolygós, vidám anya leszek majd”írja Facebook-posztjában a 26 éves Amy-Lee Mangold. A gyermekét egyedül nevelő nő azután döntött úgy, hogy billentyűzetet ragad, hogy órákon keresztül hiába próbálta elaltatni 19 hónapos kisfiát.

Aznap este, mikor több órás hiábavaló próbálkozás után Theo végre elaludt, úgy éreztem fel kell hívnom a nővéremet. Tudtam, hogy az újszülött kislánya miatt valószínűleg ébren van, és szerencsére így is volt. Legalább fél órát bőgtem neki a telefonban” – mesélte Amy, majd hozzátette, általában nem szívesen beszél nyíltan arról, mennyi gondot okoz neki az anyaság, mert fél a reakcióktól.

Amy egyébként azt mondja, az a bizonyos telefon az éjszaka közepén teljesen megváltoztatta a gondolkodását az anyaságról. “Teljesen rendben van, hogy néha úgy érzed, nem bírod tovább” – mondja a fiatal nő, aki arra buzdítja sorstársait, ha összecsapnak a fejük felett a hullámok, ne várjanak semmire, inkább beszéljenek a problémáikról.

“Mindegy, hogy barát, szülő vagy egy teljesen ismeretlen sorstárs anya az illető, akivel a neten kezdtél beszélgetni.” Amy azt mondja, posztjával azt szeretné elérni, hogy a hozzá hasonló helyzetben lévő, gyermekükkel küszködő nők tudják, nincsenek egyedül, és tőle bármikor kaphatnak segítséget.

Olvass még többet az egyedülálló anyukákról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top