Család

Nem érdekelte a szülőket, hogy a gyerekeik nem járnak iskolába

A zalaegerszegi szülők ellen kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat.

Egy jelenleg 15 és 13 éves zalaegerszegi testvérpár csak a 2015-16-os tanévben 682, illetve 815 órát hiányzott igazolatlanul az iskolából, amiért a zalaegerszegi intézmény ifjúságvédelmi felelőse személyesen beszélt a szülőkkel, illetve több írásbeli felszólítást is küldött nekik. A nagyszámú iskolai hiányzás ellenére a nevelőtestület engedélyezte a gyerekeknek az osztályozó vizsgát, de azon végül meg sem jelentek, ezért osztályismétlésre kötelezték őket.

A Zala Megyei Kormányhivatal Zalaegerszegi Járási Hivatala 2013-ban a tankötelezettség megsértése miatt először csak figyelmeztetésben részesítette a szülőket, néhány hónappal később azonban már öt-ötezer forint pénzbírságot szabott ki rájuk. A járási hivatal 2015-ben elrendelte a két kiskorú gyermek védelembe vételét, mert fejlődésüket a vádlottak “helytelen magatartása, az együttműködés hiánya és az ebből adódó nagyszámú iskolai hiányzás” veszélyeztette, a szülőket pedig nem sokkal később újabb, ezúttal 10-10 ezer forintos pénzbírság megfizetésére kötelezte.

Az anyát és élettársát a Zalaegerszegi Járási Ügyészség 2014-ben kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt megrovásban részesítette. A gyerekek elhanyagolása miatt a Zala Megyei Kormányhivatal 2015-ben megszüntette az iskoláztatási támogatás folyósítását is.

A vádirat szerint a szülők a családgondozóval és az iskolával sem voltak együttműködők, a védelembe vétel során kialakított gondozási-nevelési tervben foglaltakat nem valósították meg. Sem telefonon, sem személyesen nem voltak elérhetők, szülői értekezleten és fogadóórán nem jelentek meg, nem motiválták a gyerekeket a rendszeres iskolába járásra, miközben asszisztáltak az igazolatlan mulasztásokhoz.

A szülők nemcsak ezzel veszélyeztették kiskorú gyermekeik értelmi fejlődését, de a közöttük történt rendszeres konfliktusok szintén negatív hatással voltak a gyerekekre. Mindezek következményeként a zalaegerszegi járási hivatal 2016 augusztusában mindkét gyereket kiemelte a családból és a zalaegerszegi gyermekotthonban helyezte el őket.

A Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség a nő és élettársa ellen a két kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top