nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Család
Főnöke kísérte oltárhoz a menyasszonyt, miután édesapja nemet mondott

Főnöke kísérte oltárhoz a menyasszonyt, miután édesapja nemet mondott

A szülők nem néztél jó szemmel, hogy lányuk a saját neméhez vonzódik. Mikor közölte velük, hogy feleségül megy szerelméhez, kitagadták.
NLCafé
f Ajánlom

Jennifer és barátnője, Sam 11 éve élnek boldog kapcsolatban, az év elején pedig úgy döntöttek, egy nem hivatalos szertartás keretében összekötik az életüket. “Mielőtt Sammel comingoutoltunk volna, állandó félelemben éltünk” – kezdte a fiatal nő, majd hozzátette, leginkább a szűk környezetük reakciójától tartottak. Jennifer hozzátette, őt személy szerint a legjobban a családja reakciója aggasztotta.

Főnöke kísérte oltárhoz a menyasszonyt, miután édesapja nemet mondott

“A szüleim kezdettől fogva ellenezték, hogy egy másik nővel kezdjek kapcsolatot. És bár amikor Sammel összeköltöztünk, megszakították velem a kapcsolatot, bíztam benne, hogy csak időre van szükség ahhoz, hogy megszokják a gondolatot.” Jennifer elmondja, az esküvő előtt felkereste családját, hogy megkérje édesapját, kísérje őt az oltárhoz. “Apám nemcsak hogy visszautasított, de válaszul még a családból is kitagadott.”

Jennifer és Sam szerencsére mégsem maradt magára a nagy napján. Jennifer munkahelyének, a tajvani HSBC banknak a vezérigazgatója, John Li vállalta, hogy az oltárhoz kíséri őket. “A munkahelyemen egyébként mindenki fantasztikus volt: mikor kiderült, hogy összeházasodunk, azonnal a segítségünkre siettek. Volt, aki a díszítésben, mások a szervezésben segítettek. Még sosem tapasztaltam ilyen sok szeretetet” – mesélte Jennifer, aki bevallotta, még a lánykéréskor sem gondolta, hogy egyszer majd sikerül megvalósítani az álmukat.

Olvass még többet különleges esküvőkről az NLCafé oldalán: 

Megosztás Facebookon