Család

Észrevetted? Csökkent a nemek közötti bérkülönbség Magyarországon

Egyre kisebb a férfiak és a nők bére közötti különbség, úgy állunk, ahogy a svédek.

Már nem sokkal keresnek többet a férfiak a nőknél – állítja az Eurostat felmérésére hivatkozva a nemzetgazdasági miniszter tanácsadója. Szalai Piroska a Magyar Időknek beszélt arról, hogy a foglalkoztatási adatok javulása, valamint a fizetések folyamatos emelkedése mellett egyre kisebb a férfiak és a nők bére közötti különbség Magyarországon.

A minap közzétett 2015. évi Eurostat-adatra hivatkozva hozzátette: a nemek közötti bérkülönbség a 2012-es 20,1 százalékról mára 14 százalékra csökkent Magyarországon, ezzel jóval az európai uniós átlag alá került. A mutató értéke 2015-ben Svédországgal azonos lett, így elmondható, hogy ebben a szegmensben is az EU legjobbjai közé kerültünk. A 28 tagállam összesített értéke 16,3 százalék volt 2015-ben, amely ráadásul az elmúlt három évben mindössze egy százalékponttal mérséklődött.

Emellett arról is beszélt, hogy ma már minden hatodik szülő dolgozik harminc órát meghaladó munkaidőben a gyes, illetve a gyed mellett.

Érdekesség, hogy a Világgazdasági Fórum szintén 2015-ös adataiból nem látszik ekkora javulás a nemek közti bérkülönbségek kapcsán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top