Család

Öltönyt húzott a kamaszfiú újszülött unokahúga tiszteletére

A fiú szerelésétől még a családtagjainak is tátva maradt a szája. Csak később árulta el, miért tartotta fontosnak, hogy alkalomhoz illően öltözzön fel.

Alighanem kicsit sem túlzunk, mikor most azt írjuk, egy 18 éves amerikai fiú tegnapról mára rabul ejtette az internetezőket. A Twitter-posztot, amin Grant Kessler öltönyben vár arra, hogy találkozzon újszülött unokahúgával, eddig a pillanatig több ezren osztották meg.

A poszt alatti leírásból kiderül, Grant alapvetően nem nagy híve a formaságoknak, most mégis öltönyt húzott, mert hisz abban, hogy egy találkozáskor az első benyomás a legfontosabb. A 18 éves kamasz épp ezért minden tőle telhetőt megtett, hogy lenyűgözze 23 éves nővére, Olivia újszülött kislányát, Cartert.

“Nagyon meglepődtem, milyen sokaknak tetszett a Grantről készült posztom” – nyilatkozta a Buzzfeed News amerikai hírportálnak a fotót készítő 16 éves Iris Kessler, majd hozzátette, az egész családot lenyűgözte Grant kedves gesztusa. “Lehet, hogy Carter nem emlékszik majd erre az első találkozásra, de a fotónak hála, a pillanat örök emlék maradhat nekünk.”

Grant édesanyja elmondta, bár a fotók alapján nem látszik, fia nagyon is izgult az első találkozás előtt, ami aztán szerencsére a lehető legjobban sikerült.

Olvass még több megható szüléstörténetet az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top