Család

6 hét eltéréssel szülte meg az ikreket

Egy 37 éves nő ikerfiainak születése között két hét telt el, kétszer kellett vajúdnia.

A brit Kim Vaughan kétpetéjű ikreket várt, azonban mindössze 24 hét után megindult nála a szülés. Az első kisfiú két óra után született meg, de sajnos rövidesen meg is halt, mert nem tudott rendesen lélegezni.

Az orvosok arra számítottak, hogy testvére rövidesen követi őt, de az azóta Dylannek nevezett kisfiú még hat hétig édesanyja méhében maradt. Bár két hónappal korábban született, mint kellett volna, Dylan most már kétéves, és teljesen egészséges.

Vaughan a Daily Mailnek elmondta, az első hat hónap során nem tapasztalt semmiféle rendellenességet. Hátfájás miatt elment a Bedford Hospital orvosaihoz, és még nem számított rá, hogy hamarosan szülni fog. Azonban másnap arra ébredt, hogy elfolyt a magzatvíz, ezért azonnal visszatért a kórházba.

Miután a Raidennek nevezett első kisfiú megszületett, megszűntek a fájások, orvosai pedig úgy döntöttek, hogy nem erőltetik a második szülést. Ezután a Luton and Dunstable Hospital koraszülött-specialistáinak felügyelete alá került, azonban a következő öt héten keresztül normál szívhangot produkált, és nem tágult.

Végül a 29. héten újra elfolyt a víz, majd nem sokkal később megszületett Dylan, akit azonnal inkubátorba helyeztek. A kisfiú agyvérzéssel, krónikus tüdőproblémával és hibás szívbillentyűvel született, de az orvosok meg tudták megmenteni. A családot végül hazaengedték a kórházból, és azt mondták az anyukának, hogy a problémák ellenére a kisfiú teljesen egészséges lehet, a szülési nehézségeknek nem lesz maradandó nyoma.

“Teljesen egészséges, imád enni, és szépen gyarapodik – mondta Vaughan a Daily Mailnek. – Nagyon vicces személyisége van, fantasztikus kisfiú.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top