Család

Így változik meg a nők agya a terhesség alatt

A terhesség alatt a nők agyának bizonyos részein csökken a szürkeállomány, ami segíti az alkalmazkodást az anyasághoz, valamint az anya és gyermeke közötti kötődés kialakulását.

Európai kutatók szerint az agyban a terhesség alatt végbemenő változások a serdülőkori változásokhoz hasonlóak. Arra azonban nem találtak bizonyítékot, hogy a nők memóriája romlott volna.

Sok nő állítja, hogy a várandósság alatt feledékennyé és érzelmessé válik, amit a állapotukra vezetnek vissza.

A terhesség alatt a nemi hormonok szélsőséges hullámzást mutatnak, drasztikus testi és lelki változások zajlanak. A kilenc hónap alatt a nőket annyi ösztrogén árasztja el, amennyit összesen hátralevő életükben sem tapasztalnak. Arról azonban eddig elég szűkös ismerettel rendelkeztek a tudósok, hogy milyen hatásai vannak a terhességnek az agyra.

A barcelonai Universitat Autonoma és a holland Leideni Egyetem kutatói a Nature Neuroscience című folyóiratban publikált tanulmányban ismertették eredményeiket. A vizsgálat során felvételeket készítettek a nők agyáról, mielőtt állapotosak lettek, majd közvetlenül a szülés után és két évvel később, hogy lássák, milyen változások zajlanak le.

A kutatásban szereplő nők agyi felvételeit 19, először apává váló férfiéval, 17 gyermektelen férfiéval és 20 gyermektelen nőével hasonlították össze.

A tudósok “lényeges” csökkenést figyeltek meg az először anyává lett nők agyának szürkeállományában. A szürkeállomány változása az agy olyan területein következet be, amelyek az úgynevezett tudatelméleti feladatokkal voltak kapcsolatosak, vagyis azzal a képességgel, hogy másoknak érzéseket, mentális állapotokat és tartalmakat tulajdonítunk.

Ez a tudósok szerint különböző módon biztosít előnyt a kismamáknak: segíti őket gyermekük szükségleteinek felismerésében, éberebbé teszi őket a lehetséges veszélyekkel szemben, és szorosabb kötődést tesz lehetővé gyermekükhöz. A vizsgálat szerint az agyukban bekövetkezett strukturális változások legalább két évig fennmaradtak.

A számítógép csupán az agyról készült felvételek elemzésével képes volt kiszűrni az állapotos nőket.

Elseline Hoekzema, a tanulmány szerzője, a Leideni Egyetem Pszichológiai Intézetének kutatója szerint az agyszerkezeti változások valószínűleg azért következnek be, hogy a nőt felkészítsék az anyaságra. A kutatás azt is feltárta, hogy a változások attól függetlenül zajlanak, hogy a magzat természetesen vagy mesterséges megtermékenyítéssel fogant.

A kutatás a nők agyának fehérállományában is lényeges változásokat talált.

Az először apává váló férfiak agyának szürkeállománya partnerük állapotossága alatti és a szülés utáni agyi felvételek tanúsága szerint nem változott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top