Család

Agyonstresszeli a zaj a gyerekeket

Stresszt, alvászavart, fejlődési rendellenességeket is okozhat a gyerekeknél a túl sok és túlzott zaj. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a hallásuk is jelentősen károsodhat. Egy friss kutatás egyértelműen igazolta az előbbi állításokat.

Egy nemrég készült kutatás szerint túl sok zajterhelés éri a gyerekeket, ami a hallásuk károsodáshoz vezethet. A Szent Imre Egyetemi Oktató Kórház fül-orr-gégészetének profilvezető főorvosa szerint a folyamatos zajterhelésnek súlyos következményei lehetnek. Noszek László az Inforádiónak mondta el, a halláskárosodás csupán egy a veszélyek között.

A kutatás során megvizsgálták, milyen zajterhelésnek vannak kitéve a kicsik az óvodákban, a rossz akusztikájú termekben, különféle rendezvényeken. Az eredmény pedig nem mutat rózsás képet, mert egyre nagyobb zajszintű környezetben élnek nap mint nap a gyerekeknek. Ráadásul a szociális zaj, amely a gyerekek szórakozását szolgálná, még inkább hozzájárul a zajterheléshez.

Márpedig a tartós zajhatás tönkreteszi a belső fülben a szőrsejteket, amelyek nem regenerálódnak, ha mindez sokszor fordul elő. Emiatt pedig a mostani gyerekek hallása 40 éves korukra kóros mértékben károsodhat.

A kutatás igazolta, hogy a túl hangos zenétől egyértelműen romlik a gyermekek hallása, igaz, ha ez nem hosszú ideig tart, akkor a hallásromlás átmeneti, egy idő után magától rendeződik. A zajterhelés ugyanakkor a halláson túl a központi idegrendszer egyéb területeit is terheli, stresszt, általános feszültséget okozhat, amelyre a gyerekek a felnőttekhez képest jóval érzékenyebbek. A halláscsökkenés mellett olyan következményekkel lehet számolni, mint a tartósan megmaradó fülzúgás, a maradandó halláskárosodás, alvászavarok és egyéb fejlődési zavarok.

Stresszt és alvászavart is okozhat a gyerekeknél a túl sok zaj
Stresszt és alvászavart is okozhat a gyerekeknél a túl sok zaj

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top