Család

Kis híján elgázolták az esküvői fotóst munka közben – így reagált a násznép!

A 44 éves fotós csak a szerencsének és az örömapa lélekjelenlétének köszönheti, hogy nem történt tragédia.

“Az egész alig néhány másodperc alatt történt, nem sokkal azután, hogy a pár kisétált a templomból. Arra gondoltam, milyen szép képet lehetne készíteni a násznépről az épület előtt, ezért megállítottam őket, én pedig hátráltam egy kicsit, hogy mindenki ráférjen a képre” – mesélte az amerikai Today című hírműsornak Leslie Hollingsworth.

A 44 éves esküvői fotós már évtizedek óta fotóz esküvőket, de mint mondta, ilyen élménye még soha, egyik munkájánál se volt. “Leléptem a padkáról, hogy elkészítsem a képet, ekkor hallottam meg a motorzúgást. Szerencsémre nem az út közepén álltam, hanem a szélén, ahol parkolni szoktak, így a száguldozó autó végül el tudott menni mellettem úgy, hogy ne legyen baj. Azért az örömapa biztos ami biztos, megpróbált visszarántani a járdára. Ő is nagyon megijedt.”

Bár hallotta a veszélyt, Leslie meg se próbálta menteni magát. Ehelyett inkább kattingatott. Csak később, az esküvői fotók leválogatása során vette észre, hogy fényképezés közben megörökítette a riadalmat is, ami kiült a násznép arcára. Egyedül a fiatal páron, Peter Saabon és Leah Julianon nem látszik semmi: “Valószínűleg más dolgokkal voltak elfoglalva, ezért nem vették észre a pillanatnyi vészhelyzetet” – mondja a fotós, akinek képe hatalmas siker lett a násznép körében. Megértjük:

 

Olvass még többet esküvői fotókról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top