Család

Bugyiban mutogatta magát a kisfiúnak a részeg férfi

Az ittas, perverz férfi bezárkózott a lakásába a 10 éves gyerekkel.

A férfi idén május 18-án este részegen beszélgetett a későbbi sértett, egy 10 éves kisfiú szüleivel és felajánlotta nekik a dohányt, amit otthon tart. Az apa megkérte a fiát, hogy kísérje el a férfit a lakására, és hozza el a dohányt. A gyerek pedig el is ment vele.

Amint a férfi lakására értek, az bezárta az ajtót, majd női felsőbe és bugyiba öltözött, és így mutogatta magát a kisfiúnak. A gyerek kérlelte, hogy engedje haza, azonban az elkövető folyamatosan marasztalta, és nem engedte ki. Mivel a kisfiú nem ment haza, az édesanyja odaküldte a lányát, aki a lakásba nem tudott bemenni, így kívülről kiabált a testvérének. A kisfiúnak azzal az ürüggyel, hogy a mosdóba kell mennie, sikerült kijutni a lakásból, majd értesítették a rendőrséget.

A Komáromi Járási Ügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vádat azzal a férfivel szemben. A férfi által elkövetett bűncselekmény egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Az elkövető tagadta a bűncselekmény elkövetését, büntetőjogi felelősségéről a Komáromi Járásbíróság dönt.

ugyeszseg.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top