Család

Ködös információk az eltűnt 13 éves gyömrői fiúról

A nagykátai vonatra még felszállt október 1-jén, szombaton a 13 éves Ricsi, de a településre már nem érkezett meg. Azóta nyoma veszett, semmilyen életjelet nem adott magáról. Ugyanakkor meglehetősen ködös információk láttak napvilágot a fiú eltűnésével kapcsolatosan.

Ahogyan arról az NLCafé is beszámolt, 10 napja nyomtalanul tűnt el a gyömrői 13 éves fiú. Ricsi édesanyja kétségbeesve keresi kamaszodó fiát, ahogyan a rendőrség is az eltűnt személyek listáján szerepelteti, és kutatja.

Az édesanya, Andrea az utóbbi tíz napban szemhunyásnyit sem aludt, folyamatosan a telefonját lesi, hátha végre valamilyen használható hír, információ érkezik a fiúról. Ricsit édesanyja kísérte ki október elsején a gyömrői vasútállomásra, búcsúzás előtt abban maradtak, a gyerek Nagykátára utazik az egyik ismerőséhez, játszani. A fiú ugyanakkor nem érkezett meg a baráthoz.

Vaklármának bizonyultak a fiú hollétéről szóló információk

Az édesanya csak sír és retteg, hogy valami szörnyűség történhet 13 éves fiával. Az elmúlt napokban többen jelentkeztek, hogy látták Richárdot, de eddig valamennyi bejelentés vaklármának bizonyult. Volt olyan is, amikor az anya saját maga ment el a megadott címre, ahol állítólagosan látták a gyereket, de eddig semmi. “Most van egy új szál, állítólag Budapesten is feltűnt, de már annyira félek, hogy ez is hamis információ lesz” – mondta a kétségbeesett anyuka, aki természetesen nem adja fel a keresést.

A fiú egyszer már megszökött, akkor az édesapjához ment, a szülők ugyanis évek óta külön élnek. Az anyuka volt férjének is telefonál, de a fiúval ő sem találkozott az utóbbi tíz napban. A barátok, rokonok sem tudtak segíteni az eltűnéssel kapcsolatosan.

Ködös információt adott a gyermekvédelmi szolgálat a fiú eltűnéséről

A Blikket megkereste a Pest Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szolgálat a fiú eltűnésével kapcsolatban. Egy neve leírását megtiltó munkatársuk közölte, a fiú jelenleg a gyámságuk alatt áll, többet azonban nem közölhet az ügyről. A lap kérdésére, hogy Richárd jelenleg hol tartózkodik, a hölgy nem adott választ, csupán annyit mondott, a rendőrség hivatalos oldalán jogosan található meg a fiú körözési adatlapja.

A fiú felkutatására a rendőrség továbbra is kéri a lakosság segítségét, aki látta, vagy bármilyen informá­cióval rendelkezik Juhász Richárdról, jelezze a 107-es, ­112-es segélyhívó telefonszámok egyikén, de bejelentést tehet az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es “Telefontanú” zöld számon is.

A Gyömrő-Nagykáta vasútvonalon tűnt el Ricsi

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top