Család

Összebarátkoztak a menhelyen a kutyák, már gazdihoz is csak együtt mennének

Miután a két kutyus elveszítette otthonát, úgy döntöttek, ők lesznek egymás számára a szeretetet nyújtó család. A gondozók szerint a két kutya annyira egymáshoz nőtt, hogy a legjobb az lenne, ha együtt fogadnák örökbe őket.

A kis CC és a hatalmas, szőrös Chewbacca mindketten elveszítették családjukat, de még az a szerencséjük, hogy ugyanarra a menhelyre kerültek. Így ugyanis a nehézségek közepette legalább egymásra számíthatnak, és számítanak is – a gondozók szerint az, ami a két kutya között van, nem egyszerű kötődés, még csak nem is szimpla barátság, valódi családtagjai lettek egymásnak.

Összebarátkoztak a menhelyen a kutyák, már családhoz is csak együtt mennének

CC rendszerint a hatalmas Chewbacca szőrébe kapaszkodva pihen, aki pedig türelmesen viseli, hogy a kétségbeesett tekintetű kiskutya az ő testén nyugodjon meg.

A kinti sétánál is egymás mellett mennek, de amúgy is – semmi pénzért nem mondanának le a másik társaságáról. Az állatmenhely gondozói most abban reménykednek, hogy valaki képes lesz majd befogadni mind a két kutyát, hogy soha többé ne kelljen már elszakadniuk egymástól.

Összebarátkoztak a menhelyen a kutyák, már családhoz is csak együtt mennének
Összebarátkoztak a menhelyen a kutyák, már családhoz is csak együtt mennének
Összebarátkoztak a menhelyen a kutyák, már családhoz is csak együtt mennének

Még több cuki kutya az NLCafén:

  • Nézd meg, hogy kap a cuki kutya teljes testmasszázst!
  • 10 kutya, aki elrabolja a szíved – cuki és vicces videók

BoredPanda

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top