Család

Így tűnnek el a vidéki iskolák

Egy évig szünetel az iskolai tanítás Kuncsorbán, mert a tanítónő más iskolában kapott állást, és elköltözött a faluból. Vitte magával a gyermekét is, így az önálló iskola fenntartásához szükséges létszám alá csökkent a helyi általános iskola létszáma.

Hiába lenne elég gyerek a helyi iskola működtetéséhez Kuncsorbán, a szülők inkább a közeli települések iskoláit választják. Idén szeptemberig úgy tűnt, hogy azért csak elindul egy összevont osztály, ám amikor a tanítónő bejelentette, hogy pályázott és nyert egy másik iskola álláshirdetésén, és viszi magával a gyerekét is, akkor eldőlt minden.

Az igazgató egy összevont szülői értekezleten megpróbálta rábeszélni a szülőket, hogy írassák ők is más intézménybe a gyermeküket, de csak egy diák szüleit sikerült meggyőznie. Egy pont elég volt ahhoz, hogy a szükséges szint alá csökkenjen a tanulók létszáma, és így már nem működhetett tovább az iskola Kuncsorbán.

Az iskolát nem zárták be végleg, csak szüneteltetik. A demográfiai adatok szerint a közvetkező években szükség lehet rá.

(szoljon)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top