Család

Biztosítás a tetőre – megkötheted a “tetőárusnál” is!

Sajnos már első kézből is tapasztalhatjuk a klímaváltozás negatív hatásait, hiszen egyre gyakoribb a szélsőséges időjárás. Ez komoly kihívás elé állítják a házunkat is, és nem ritka, hogy százszámra teszi tönkre a rosszul megépített, öreg vagy gyengébb tetőket egy nagyobb vihar vagy jégeső, ezt pedig az egész otthonunk bánhatja. Érdemes ezért előrelátóan építkezni, és amellett, hogy strapabíró tetőt terveztetünk, gondoskodunk a megfelelő biztosításról is.

A tető védelmezi az egész házat az időjárás viszontagságaitól, és ha megsérül, akkor olyan súlyos károk keletkezhetnek hosszú távon az épületben, aminek a javítási költségei igencsak megterhelik a családi büdzsét – a javítással járó kellemetlenségekről és maceráról nem is beszélve. A viharok és a jég komoly károkat okozhat a tetőben, ráadásul sok épületen ma már nemcsak a cserepeket és tetőszerkezetet kell félteni ezektől az intenzív természeti hatásoktól, hanem az olyan drága felszereléseket is, mint például a meleg víz előállításához használt napkollektor vagy az áramtermelő napelemek. Egy komolyabb jégverés vagy orkán erejű szélvihar ezért milliós károkat okozhat egy gyengébb anyaggal fedett, rosszul kialakított tetőn, de akár akkor is, ha olyan ellenálló, modern cseréppel fedtük be a tetőt, ami egyébként könnyedén kibírja ezeket a terheléseket. Érdemes ezért nem csak a jó tetőfedő anyagokra, hanem biztosításra is pénzt fordítani – a kérdés csak az, hogy milyen biztosítást kössünk?

Biztosítás a tetőre - megkötheted a

Már a házépítéskor gondoljunk a biztosításra

Amikor a ház tervezésével, majd az építkezés során a különféle anyagok beszerzésével bajlódunk, általában nem jut eszünkbe a biztosítás, hiszen az köti le a figyelmünket, hogy minél jobb áron minél jobb minőséget vásároljunk. Amikor már áll a ház, akkor merül fel a legtöbb tulajdonosban, hogy a nehezen megépített, drága épületet valamilyen módon biztosítani is kellene. Bár számtalan biztosítási konstrukció választható még ilyenkor, bizonyos lehetőségek ebben a stádiumban már nem elérhetők. Ilyenek azok a biztosítási csomagok, amiket az egyes épületelemek gyártói kínálnak fel akkor, ha komplex rendszereket vásárolunk tőlük. Konkrét példa erre a tető, amelyre egyes gyártók igen jelentős fedezetű biztosítást adnak, és ez a biztosítás nemcsak a cserepekben történt sérülésekre, hanem a napelemekben, napkollektorokban és más tetőalkatrészekben okozott természeti károkra is érvényes.

 

Biztosítás a tetőre - megkötheted a

Ezt persze feltételekhez kötik – jellemzően ahhoz, hogy tőlük vásároljuk meg ezeket az elemeket és rendszereket, és olyan mesterrel szereltessük fel, akinek a munkája minőségét ők is elismerik. Kár esetén egy-egy ilyen biztosítás a tető és tartozékai újjáépítési költségének akár 70 százalékát is fedezheti (természetesen a maximálisan kifizethető összegnek itt is van felső határa), ami igen jelentős és gyors segítség lehet annak, akinek a feje felől elvitte a vihar vagy a jég a tetőt. Azonban ha az építés során “spórolósan” vásároltunk, és igyekeztünk az egyes tetőelemeket egyenként “összevadászni” más-más gyártóktól és forgalmazóktól – attól függően, hogy kinél volt éppen olcsóbb az adott termék –, annak az ára az, hogy nem kaphatunk biztosítást a komplett tetőrendszerre. Így bár olcsóbbnak tűnik az építkezés, később kétszeresen is megfizethetjük a takarékoskodás árát, ha valamilyen természeti csapásban megsérül a tető, vagy összetörik a drága napelem. Érdemes tehát már az építkezés megkezdése előtt eltöprengeni a biztosítás kérdésen, és körbejárni a biztosítókat és a gyártókat is, hogy tájékozódjunk, ki milyen konstrukciót ajánl leendő otthonunk védelmére.

Olvass még több cikket lakás és otthon témában az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top