Család

A menekültek fele gyerek

Míg a világ népességének egyharmada kiskorú, a menekültek fele gyerek. Egyre többen felnőtt kísérő nélkül hagyják el az otthonukat.

Világszerte 28 millió olyan gyerek van, aki háború és más veszélyek miatt otthona elhagyására kényszerült. Közülük 17 millióan saját hazájukban, 11 millióan pedig külföldön kerestek menedéket – derült ki az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) friss jelentéséből.   

A Gyökértelenül címmel megjelent tanulmány szerint bár a kiskorúak csupán egyharmadát teszik ki a világ népességének, a menekültek fele közülük kerül ki. Az UNICEF adatai szerint a menekült gyerekek nagyjából 45 százaléka Szíriából vagy Afganisztánból származik. Egyre több kiskorú egyedül, szülei nélkül hagyja hátra hazáját. Tavaly az előző évhez képest háromszor annyi, nagyjából 100 ezer kísérő nélküli kiskorú kért menedéket a világ 78 országában.

2016 első felében az Európában menedékkérelmet benyújtó gyerekeknek csaknem 70 százaléka a konfliktus sújtotta Szíriából, Afganisztánból és Irakból érkezett. A menekültek legnagyobb részét befogadó tíz ország viszont Ázsiában és Afrikában van, és valószínűleg Törökországban él a legtöbb menekült gyerek.

A tanulmány külön felhívja a figyelmet arra, hogy a háború és más veszélyek elől menekülőkön kívül további 20 millió olyan gyerek van, aki más okból kifolyólag, például a rendkívüli szegénység miatt vagy a jobb élet reményében hagyta el hazáját.

Az ENSZ szakosított szerve felszólította a nemzetközi közösséget, hogy az otthonról elszakadt gyerekeknek nyújtson nagyobb védelmet az erőszakkal és a kizsákmányolással szemben – különösen azoknak, akik kísérő nélkül vannak. Az UNICEF arra kérte a kormányokat és a civil társadalmat, hogy biztosítsák a gyerekeknek az oktatáshoz és az átfogó egészségügyi ellátáshoz való jogot, továbbá tegyenek a konfliktusok és a szegénység felszámolásáért. Az ENSZ szakosított szerve szerint további intézkedésekre van szükség az idegengyűlölet, a diszkrimináció és a kirekesztés elleni harcban is.

2014 és 2016 júliusa között 15 ezer menekült és migráns halt meg vagy tűnt el, és a regisztrált halálesetek nagyjából kétharmada a Földközi-tengeren történt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top