nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Család
48 évvel a válás után újra összeházasodtak

48 évvel a válás után újra összeházasodtak

Úgy érzik, ezúttal működni fog a házasságuk.
NLCafé
f Ajánlom
Az első esküvőn
1955

Az akkor 14 éves Ollie Ingram és a 17 éves Wills Holmes 1951-ben ismerkedtek meg egymással. A tiniszerelemből házasság lett: a fiatalok 1955-ben keltek egybe. Két gyermekük született, ám a házasságuk tönkrement és 1965-ben elváltak. Ollie később hozzáment egy másik férfihoz, akinek még négy gyereket szült. Wills szintén újraházasodott, második és harmadik alkalommal is.

Ollie három éve, míg Wills 2011 nyarán özvegyült meg. Az egykori házasok 18 hónappal ezelőtt, közös lányuk révén találkoztak újra egy családi összejövetelen. Rövidesen ismét közel kerültek egymáshoz, annyira, hogy Wills tavaly karácsonykor újra megkérte Ollie kezét, méghozzá ugyanazzal a gyűrűvel, amelyikkel annak idején először is eljegyezte. Az asszony pedig igent mondott.

2013
2013

A 76 éves menyasszony és a 79 éves vőlegény néhány nappal ezelőtt, százfős násznép előtt mondták ki egymásnak újra a boldogító igent. A nászinduló helyett Barry White My First, My Last, My Everything című dalára vonultak az oltár elé. “Nem akartunk normális esküvőt, azt akartuk, hogy egy nagy buli legyen az egész” – mondták egy brit lap riportjában.

Úgy érzik, annak idején túl fiatalon házasodtak össze, ezúttal azonban működni fog a frigyük. “Nem gondoltam volna, hogy olyan szerencsés leszek, hogy kétszer is feleségül vehetem álmaim nőjét” – jegyezte meg Wills.

Megosztás Facebookon