Család

Tovább dolgozhat a molesztálással vádolt zalai kajakedző

Megszüntették a nyomozást az ellen a nagykanizsai kajakedző ellen, akivel kapcsolatban felmerült, hogy lánytanítványait molesztálta.

Május végén ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást a több sajtóorgánumban megjelent hírek, valamint az ezek alapján végzett adatgyűjtés során felmerült információk alapján. A nyomozást május 30-án kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt indították. 

Az eljárás keretében tanúként hallgatták ki a nagykanizsai sportegyesület több tagját, továbbá igazságügyi pszichológus jelenlétében a potenciálisan sértettként szereplő lányokat is. Az igazságügyi pszichológus szakértő a vizsgálat során “kétséget kizáróan megállapította, hogy az edző a gyerekek erkölcsi, érzelmi, értelmi fejlődését nem veszélyeztette” – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Hozzátette: a beszerzett bizonyítékok alapján kétséget kizáróan azt állapították meg, hogy nem történt bűncselekmény, ezért a nyomozást az elmúlt héten megszüntették.

A jelenleg Nagykanizsán tevékenykedő, korábban több kiemelkedő versenyzőt, olimpiai bajnokokat is felkészítő kajak-kenu edző elleni gyanúról májusban a Blikk számolt be elsőként. A lap közlése szerint a tréner egy közösségi oldalon írt szexuális tartalmú üzeneteket tizenhárom-tizenhat esztendős tanítványainak, illetve volt olyan lány, akivel az autójában próbált kikezdeni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top